Lapszemle, 1928. november

1928-11-17 [1344]

feet igyekeznek toborozni. Legfontosabb nekik üomlnia. E tekin­tetben a cikkíró Pllsuiszky legutóbbi bukaresti útjára mutat rá és azt mondja, liogy mindazok után amit Bukarestken hallott, íilsudszky ugy látszik sem a román Bádseregért, sem pedig kato­na-politikai szándékainak eredményéről nincsen nagy lelkese­déssel eltöltve. A románok ugy látszik nem mondottak sem egész nem-et sem egész igen-t; semmiképen sincsen szénié kukban kato­nai kalandot kezdeményezni. Románia egy ^roszorsz'gra való há­borúban nem nyerhetnek semmit, azonban sokat veszíthetne, Bessz­arábiában kevés megelégedés uralkodik a román-rendszerrel, Bu­kovinába^ a ruthének kellemetlenkedhetnének, Erdélyben a magya­rok, akik még mindig Bpest felé tekint éneik \ a déli Dobrudzsában pedig a bolgárok. Csehszlovákiában is aligha van nagy kiv'ibs^ hogy Lengyelország javára angazsáiják magukat a Keleten. Jugosz­lávia tekintetben egyáltalán csak mint hátvéd volna számításba vehető üománia számára; az államválság mai állapotában katonai­lag kiesik. Marad a Magyarország, amelynek 3zt­1 stván koronájá­nak visszaállításáért folyó küzdelme az összes környékező ál­ladók ellen, azonban semmiképen sem Oroszország dl n irányul, Igy, az állítólagos keleti veszedelem jelenleg Lengyelország i­degességére és a szovjetek propaganda-szükségleteire redukáló­dik, akiknak a saját országukban való megerősödésre a külső ve­szedelem révére van szükségük. A JÍSSÍSpA®.Tagesz./ll-j541/ pozéni távirata szerint Orosz országból épfcaz_ő jelentésekből az vehető ki, hogy ottan nagy ag­gállyal tekintenek a jövendő hónapok elé, mert olyan éhínség fe­nyeget, amely ugy látszik még nagyobb lesz mint az 1921/1922.-ikí téli áhinség. Bernhar<l Shaw a Voss.Ztg./15-541/számára intevjut adott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom