Lapszemle, 1928. október

1928-10-19 [1343]

Belpolitika. A Szavcs-cs tárgyalásairól a Hirl./19/ azt jelenti „hegy szer­dán végleg megfeneklettek^Zágráb olyan erőteljesen hangsúlyézta 3 hogy tisztán egyéni akció a kezdeményezés,, és a paraszt demokrata kealicló egyáltalán nem járul hozzá.Pribicsavice kijelentette„hegy ő öccsét,Va­leriánt küldte el özalfcaicshez azzal az üzenet tel* hegy azonnal szün­tesse meg a további tárgyalásokat^ mert viselkedésével csak zavart i­déz elő a parasztáemekrácia soraiban, mert a kormánykoalíció fáradha­tatlanul azt hirdeti^ hegy Zágráb békekészségét jelenti az akció, A Pravda, a külügyminiszter lapja, csakugyan pontokba foglalva hozta már mint Jizavcaicstól közvetített üzenetet,, a parasztdemokrata koalíció bé­kefeltételeit i 1./ a kermánykoalíció mondjon lo és ne vegyen részt a választási kormány alakításában, «$./ azonnal alakuljon meg a választá­si kormány, mely három hónapon belül kiírná a választásokat 3./ a vá­lasztási kormány politikusokból,de pártoktól független politikai sze­mélyekből is álljon. Az igy megalakuló képviselőház első dolga legyen az alkotmányosé nemzetgyűlés összehívása, A Pravda szarint Belgrádban esetleg elfogadnák ezeket a követeléseket, de azt hiszik,hogy a föde­ralisták éa a horbát parasztpárt egy része a tárgyalások során aesa­szebbmenő követelése kel állnának elő és ezek a szélsőséges elemek túl­súlyba kerülnének a parasztdemokrata kealicióban.A kormányhoz huzé B.N. /L8/közli ugyan Pribicsevica erélyes cáfolatát, de azért fentartja azt a Belgrádból kapott véleményét,hegy Zágráb csak azért nem ak a r hivatala­les jelleget adni Szavcsics tárgyalásainak, hegy azok meghiúsulása ne rontsa a paraszt demokrata koalíció tekintélyét, Belgrádban annak is híre jár, hogy Szavcsicse* az udvar bizta meg közvetítéssel.Macsek az

Next

/
Oldalképek
Tartalom