Lapszemle, 1928. október

1928-10-15 [1343]

követelik. Németország főkontrahensel mint eddig ugy továbbra is Franciaország és Anglia. Célunk sohasem érhető el egy német-fran­oia külön megegyezés által. Locarnó és annak népjogi kihatásai alapján Angliától azt követeljük, hogy ne űzzön esetleg Francia­országgal külön politikát Németország allén. Ha ezt megtenné,ak­kor az 192Í3-1 locarnó-politikához ragaszkodó Németország lehetet­lent helyzetbe jutna már az amerikai Egyesült Államokhoz való sa­ját barátságos viszony tekintetében is. Eddig azonban egy ilyen locarnól Yllágpolltikailag rendkívül súlyos döntés még nem történt. A/nép­jogi alapok értékének próbáját majd csak a jövendő tárgyalásokon kell megtenni. Megállapítja, hogy a német nemzetiek is uj jóváté­teli tárgyalásokat követeltek azzal a céllal, hogy a Dawes-terv revidláltíassék. Felszólítja az ipar és a mezőgazdaság felelős német nemzeti vezérelt, hogy támogassák a néppártot és a felelős birodalmi kormányt súlyos tárgyalásaiban, ahelyett hogy a "locar­nól politika összeomlásá ,,-ról szóló téves beszédeikkel megzavar­ják a legmagasabb és legfontosabb célért való német küzdelmet. 1923. óta sohasem volt olyan szükséges az egységes nemzeti front, mint mostan. A német nemzetleknek azt a tanácsét, hogy a német külpolitika a kicsiny és a közepes hatalmakra és a velük Francia­ország és ttnglia ellen folytatandó politikára támaszkodjék, a szónok kemolyan nem vehető pártpolitikai agitációs beszédeknek mondja. A kölni "hressa* elnevezéssel rendezett sajtókiállitásnak okt. 14-1 bezárása alkalmáról a Berliner Tagebl. /13-486/kölni tudósítója jelenti,hogy ebből az alkalomból édaérkeztek oevering birodalmi belügyminister, lünder dr.fteiszmann és von Jchubert 31­lamtitkárok,valamint számos külföldi diplomata. A kiállítás lé­nyegesebb hatásai nem állapithatók meg konkrét számokkal. 5 millií

Next

/
Oldalképek
Tartalom