Lapszemle, 1928. október

1928-10-01 [1343]

deznek a tiszteletére ebédet. Hétfőn a hadügsminiazter látogatja meg és a tisztikaszinóban lesz villásreggeli* Délután meglátogat ja a repü­lőteret* azutái a követség épületében fogadja a lengyel kolónia tagjait* Este ünrepólyes fogadás lesz a külügyminiszteriumbai. Kedden délután 3 órakor Pilsudski elhagyja Bukarestet éselindul Varsóba. ­Az összes lapok arról adnak hírt, hogy Mussolini a üzent Mór és Lázár rendjelének nagykereszt jót ós nagyszallagját adományozta Bartel lengyel miniszterelnöknek,, ­Zaleski külügyminiszter kapcsolatban Berlinben a lengyel lapor képviselői előtt tett nyilatkozatával most ujabb hosszabb nyilatkoza­tot tett közzé a lengyel távirati ügynökség révén^ melyben rámutat számos olyan esetre 8 amikor a német nacionalista sajtő s sőt olykor még a baloldali sajtó is egybehangzóan hamis híreket terjesztett Len­gyelországról. A miniszter szerint a német 1 aptudósitoknak Lengyelor­szágban nem az a feladata, hogy kiélési tsék az ell entó tek et 9 hanem el­lekezőLeg* hogy lehetőleg kiegyenlítsék az ellen tóteket és pedig azál­tal, hogy objektív és igaz híreket terjesztenek Lengyeioxszágról.Ter­mészetesen szól ez a lengyel sajtónak is* aneynek viszont a német dol­gokról kell objektív és igaz képet nyújtania* A miniszter forrón ó­hajtja^ hogy a lengyel-német viszonyt a kölcsönös pártatlan sajtóin­foxmáció-al q?jára helyezzék, mert csak ez lehet hasznos a két állam kölcsönös viszonyára és az általános béke szempontjára. A minisztérium részéről a nemét laptudósitók a jóindulat és a bizalom legnagyobb fo­kában részesültek. Hogy ez továbbra is fenntartható legyei azért állí­totta fel a kérdést nyiltan ós egyenesen*, abban a reményből, hogy nem értik fél re. ­A "Glos Pravdy w /29-270/ azt irja 8 hogy a litván komtány in­formálója nem lengyel vezérkari tiszt 9 hanem valami Piet kiewicz nevü foglalkozás nélküli egyén* aki egycsomó váltóhamisi tása után enyhébb éghajlatot keresett Litvániában,-

Next

/
Oldalképek
Tartalom