Lapszemle, 1928. október
1928-10-31 [1343]
az állampolgároknak, kik lü áv óta a csehszlovák köztársaság tértilétén laknak és ennek dacára nem nyerhették el az állampolgárságot, az állampolgári jogokat: 7? memorandum-szerű beadványt három ki* sebbségi liga, a német, magyar és zsidó ligák, valamint a Chelcicki liga irta alá, A szndet alnémetek és az állami ab ileam,, A Bohémia /30-258/ reichenbergi keltezéssel irja, hogy a nemzeti ellenzéki blokk /német nemzetiek, német nemzeti szocialisták ós a szudeta-német országos szövetsége/vezető tagjai az Al* deutsch néppárt és a német szocialista néppárt vezetőivel egyetemben ez Arany oroszlánhoz cimzett szállóban gyűlést tartottak, amelyet Hartl szenátor rövid szavakkal megnyitott, hangsúlyozva, hogy a szudeta németek a csehek örömünnepében nem vehetnek ré3zt Knirsch képviselő hangsúlyozta, hogy Wilaon elnök szelleméből vajmi kevés látható a béke diktátumokban ós hogy Maszaryk elnök a csehek feladatául jegyezte meg, hogy a többi Keleten élő szláv államOlücal gyürüt vonjanak Németország körüle línirsch azután idéz te ÜT, lodgmann szavait, ki mint a régi Ausztria akkori tartományi főnöke fez összeomláskor kijelentette volt, hogy bár az államkötelékek Német-Ausztria és a Üzudeta tartomány között elszakadnak* azok mégis feloldhatatlanok maradnak az évszázadokon keresztüli kulturális és szellemi kapcsolatok által, melyek a szudeta-némete ket az Alpok németségével és a Kémetbirodalommal egybekötik- A következő szónok dr, Öchollioh különösen kiemelte hogy ezen az októ~ ket ber 28j-án ismét hangoztatni kell a szudetalnémeteknek követelései/ az önrendelkezési jogra-