Lapszemle, 1928. szeptember
1928-09-25 [1342]
Itália. A fascista nagytanácsnak legfőbb alkotmányos szervre történt deklarálása képezi a fascista nagytanács ülésezéseinek kulmináló fázisát, melyről a 21,-i lapok vezetőhelyen közölnek tudósítást bő kommentárok kíséretiben. Az idevonatkftzó törvény tervezetet kocco igazságügyminister ismertette ős annak minden pontját beható vizsgálat tárgyivá tették. A vonatkozó törvénytervezet 11, pontból áll* AZ első bekezdés a nagytanács funkcióját definiálja, azokat a funkciókat, amelyeket máris gyakorol. A második bekezdés megállapítja, hogy a nagytanács elnöke a mindenkori kormány elnök. Amennyiben az elnök akadályozva van, ugy a fascista párt titkára, aki egyszersmind a nagytanács titkára is, jogosult összehívni a nagytanácsot ős annak ülésein elnökölni. A harmadik és negyedik bekezdések meghatározzák,kik lehetnek tagjai a nagytanácsnak hivatalból vagy oda meghívás utján. A nagytanács legfőbb alkotmányos szervének jellege hozza magával az ötödik bekezdés megállapítását, amelyszerint fa. nagytanács tagsága kompatibilis a képviselőséggel vagy aze nátorsággal, annál is inkább, mert a szenátus ős a kamara elnökei hivatalból tagjai a nagytanácsnak is. Az előbb emiitett jelleg hozza magával a hfcto'ik pont rendelkezését a nagytanács tagjainak immunitására vonatkozólag. Ugyanez a paragrafus intézkedik azokról a disciplinárls eljárásokról, amely alá a nagytanács tagjai tartoznak. A hetedik paragrafus a nagytanács néhány specifikus funkcióját jelöli meg. 11^ en 1./ A nagytanács határoz a képviselőjelöltek listájának kiválogatásáról. 2,/ Határoz a statútumokról, valamint a fascistaárt szabályzatairól ós politikai direktíváiról. Határoz a titkár, a helyettes titkárok ós a fascista párt direktóriumi tagjainak kinevezéséről, vagy elmonditásáról ^bben a fejezetben kifejezetten hangsúlyozza,hogy a nagytanács véleménye mindenkor kikérendő alkotmányos természetű kérdéseknél.Ily en természetű kérdések közé tartoznak a trónöröklésre vonatkozó törvényjavaslatok, & királyi hatalom ős királyi előjogok gyakorlásának megjelölése