Lapszemle, 1928. szeptember
1928-09-22 [1342]
táns lelkészek hódmezővásárhelyi kongresszusán, Balthazár püspök szabadkümüfres ember - a pápát komisz módon szidalmazta és a katholikus oka t II.oszt. állampolgároknak minősítette. Megadták neki a választ Ernszt prelátus és Bangha páter Tapolczán -akik Balthazár eljárását lelkiismeretlen békebontásnak nevezték. Egyébként az ősszel megtaraandó Országos Katholikus naggyülésen nem kisebb ember, mint Serédl Jusztinian dr. bíboros hercegprímás fogja Balthazár támadásit visszautasítani. Az a beállítás, mintha magyar kathollkusok ffil.od osztályú hazafiak volnának, a reformáoiós Időkből származik, jsak néhány protestáns lelkész és történelem-tanár agyában van még meg ez gr a szellem, amelynek Klebaisberg Kuno • kiiltuszmlnister fog véget vetni. Már összeállított egy bizottságot az ország legelső történészeiből azzal a feladattal, hogy olyan értelemben revideálják a történelmi tankönyveket, amely igazságot szolgáltat a katholikus f3lfogásnak is, A kultuszmlnlster ezen rendelkezését nemosak katholikus, han?m politikus protestáns részről is mint a felekezeti béke intézményes biztosítására irányuló kísérletet üdvözli és biztos sikert Ígérnek neki. A Germánia /20-437/ b'dapestl K.-jelzésű tudósítása,amely a "Magyarország kormányválság" oimen jelent meg a lapban, azt jelenti, hogy a kormány rekonstruálása nem történt a kormánypárt egységének bizonyos megrázkódtatása nélkül. Utal Gömbös államtitkárra való kinevezésére és br. Kray és Kállay képviselők kilépésére, továbbá Kállay nagykanizsai kijelentésére,amely szerint Gömbös volt az, akinél szállást találtak Erzberger gyilkosai, és hogy Gömbös akkori eljárása nagy nehézségeket támasztott a kormánynak, kiég az is előfordult, hogy Magyarország képviselőjének az Interparlamentáris Unió egyiK zárt konferenciáján szemrehányásokat tettek ezért, amire a magyarok J nem voltak elkészülve. Kállay e leleplezése szélas körökben feltűnést keltet. /Kérdés, hogy lesznek-e további következményei