Lapszemle, 1928. szeptember

1928-09-20 [1342]

kon. Zaleszky lengyel külügymlnisternek azok a megjegyzésel,hogy M Lengyelországnak részt kell vennie ezeken a tárgyalásokon, érthe-M tétlenek, mert határozottan ki lett mondva, hogy csak a 6 hatalom 1 legyen képviselve, - A Berliner Tageblatt /19-443/ egyben azt is jelenti, hogy a Birodalmi Gyűlés Külügyi bizottsága, majd csak a genfi tárgyalások befejezése után, tehát 8-10 nap múlva ül össze. I Briand Intervjut adott a Berliner Tageblatt /18-442/genfi le-1 velezőjének Dr.Willy Ruppel-nek, aki előtt mindenekelőtt népszövetÉ ségi beszédére tért vissza, és tiltakozott az ellen, mintha az I olyasvalamit tartalmazna, amely alkalmas -volna Németországon nyug-1 talanságot kelteni. Majd kijelentette, hogy a francia kabinet egy-1 öntetüen a feszültség enyhítését célzó politikának folytatása mel-i lett van, "Ez nem érzelem dolga, ez az ész dolga; mindkét ország­nak rendkívüli nagy érdeke van ebben a politikában." - mondotta Briand. Kijelentette, hogy kormánya teljesen a locarnói politika alapján áll, és Franciaországon a közvélemény is mindinkább e po­litikai felé fordult. Most majd diplomáciai érintkezésbe lépnek, hogy megállapodjanak azon közelebbi feltételekre nézve, amelyek alatt a "Megállapítási és egyezségi bizottság" valamint a pénzügyi szakértők bizottsága működhetne, Most már a kabinettek dolga,a továbbmüködés. Nemsokára megegyezés fog létrejönni a megállapítá­si bizottságról.. Efc az intézmény egyszerű és logikus és mindkét fél számára hasznos lesz. Ezidőszerint Németország köteles magát minden invesztigáció számára rendelkezésre bocsajtani és ilyen természetű ügyek állandóan a Tanács elé volnának hozhatók. Ez ter­mészetesen izgatóan hathatna. A bizottság kiküldése után egy olyan tény, amelyét tudomására hoznak, azonnal barátságos módon rendez­tetnék éj egyezség utján elintéztetnék anélkül, hogy a Tanács elé kellene menni és "harcállást" elfoglalni, A jóvátételi kérdésről való-4övendő tárgyalások Briand véleménye szerint gyors lefolyá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom