Lapszemle, 1928. szeptember

1928-09-06 [1342]

a Keleti Újság 6/202. A tudósítás kiemel 1, hogy ez veit Ro­mánia összes kisebbsége ine.k el3c közös gyűlése, mely ola ment ki, hogy munkaközösségei kell létesíteni Kulturális ügyeikben, annál is inkább, mert együttműködésük létrehozását a bukaresti kormány által torvbevett kisebbségi törvényjavaslat is sürgőssé teszi, ozószerint ismerteti a lap a romániai kisebbségeknek a genfi kisebbségi kongreszuson felolvasott deklarációját is. AZ erqéj/xl-ia; ^^ ell^ik-oteiian Fopésou i 0 az~ ságügyminister lapja, az ide még norn érkezett Universul a maga módján ujabb cikket ereszt meg., % cikket ezúttal a Keleti Ujs-; 0 6/202 és Brassói Lapok S/203 -egyaránt felháborodott hangon uta­sítják vissza. A cikk ugyanis ismét majláth erdélyi rom-nath. püspök ellen irányul, akit immár azzal vádol meg, hogy az egy­házmegye papjainak a kongruáját üssz^gytó'ts&sinl évente 50 mil­lió leit tesz ki, átszállítja magyarországra, s ez az oka an­nak, hogy a magyar közoktatásügyi költségvetés nem küzd nehézsé­gekkel. Ugyanígy anyagilag támogatja a magyarország közoktatás­ügyi ministeriumot az erdélyi r 5 3f. egyház is. AZ obskúrus román vádban csak az a furcsa, - jegyzi meg a Keleti Újság, - hogy hs. az erdélyi papok Így a maguk fizetését mind elküldi ms&yaror ­szagra, vaj jen sk miből élnek megy A m agyar is kolák szamának c sökkentését Követeli. f >figc­lescu közoktatásügyi ministor a Brassói Lapok 6/203 szerint. A minister még jun.-ban határozott alakban Ígéretet, tett arra,­hogy a kisebbségi iskolák immár 10-ik éve esedékes államsegélyé­nek kérdését a maga nyári szabadságinak letelte után véglegesén megoldja. A minister ezen szabadsága már lejárt, az állaj segély kérdése azonban mégse;: jutott előbbre. :zért aztán Siller magyar kéoviselő felkereste a mini-,tort, ak.u fáikért igére! teljes!-

Next

/
Oldalképek
Tartalom