Lapszemle, 1928. augusztus
1928-08-22 [1341]
magyarságnak, M A pponyi Albert grdfn ak a hazajött amerikai magyarokhoz intézett levelét,amelyet a főváros bankettjén Perényi Zs. báró olvasott fel, a távollevő és megjelenésében akadUyozott Apponyi A. gróf helyett, az összes lapok közlik. Apponyi A. gróf ebben a levőiben Mindenekelőtt utal arra,hogy az a nagy munka, amely előtt a nemzetek szövetsége. ' áll és amely náhány nap múlva kezdetét i . veszi, szükségessé teszi,hogy ezeket a napokat csendes vissza> vonultságban töltse,mert ereje teljességét és gondos készültségét aiarja Genfbe vinni, igy tehát fogadják az amerikai magyarok levélben foglalt üdvözletét,amely a következőkép hangzik: " Ez a haza történelmének összes századam kereszWLl, sohasem volt olyan súlyos helyzetben ós sohasem állott olyan súlyos fela datok ellőtt, mint ma. Soha nem Vele*' olyan égbekiáltó igazságtalanság nem történt, mint amilyent a háború, részesei rajtunk el~ követtek, pillanatnyilag nem segíthetünk ezen a helyzeten, de belenyugodni nem szabad ás ine a ha^nalhasadásnakéLsí. jelei már mutatkoznak is. Kisült azoknak a mesterkélt alakulatoknak belső tarthatatlansága,amelyeket Magyarország fel' arsbolásánal dnzzass^v tottak fel. Kisült,hogy azok nem alkothatják Európa bakójának ás a népek nyugalmának biztos alapját, hanem ellenkezőleg a nyughatatllnságnak fészkei. Ugy látszik, annak tudatára is ébredt amüveit világ,hogy Magyarország megcsonkításával megcsonkították a felsőbbrendű nyugati müveitság területeit is és az alacsoyabb kulturfokot tették uralkodóvá Európa délkeleti, eddig magasabb szellemi polcon álló részeiben. Hogy tehát az, ami Trianonban történt, nemcsak Magyarország irányában igazságtalanság, de az em*