Lapszemle, 1928. augusztus

1928-08-21 [1341]

autonómiáját a hivatalból kijelölt tagok nagy számitól féltik, hai& madszor pedig meg akarják nyirbálni az u.n* kisközgyüiés hatázkö­lét.A tíeggel értesülése szerint a balatonfüredi tanácskozásra a kor­mány tagjai közül Vass József h. ministerelnökö és ücitovszky i bel­llgyministert is meg akarják hívni. Károly. Mihály gróf és Garami flrnő ellen.v alamint októbris­ta vezértársaik ellen a budapesti kir^büntetőtörvényszftk ujabb körözjlevelet adott kiií A Hétfői Napló értesülése szerint a törvényszék újból elrendele 14 októbrista vezér körözését. Két körözólevelet bocsátott ki a törvényszék Az egyiken három név szerepeli gróf Károlyi Mihály,Dugonics /Dugovics / Viktor és Diener­Dénes József,akik alaposan gyanúsíthatok a társadalmirend felfor­gatásira irányuló vétséggel. Ezenkívül Károlyi Mihállyal szem­ben a magyar nemzet és állam megbecsülése elleni bűntett és más bűncselekmények vádját is fenntartja. A másik körözölévéiben Garami Ernő, Kunffy Zsigmond dr, Gábor /Grainer / Andor, Jászy^ '/Ja~ kobovics/Oszkár, Hocfe János, Szende Pál dr«, idnder Béla és Hoff­mann Ottó szerepelnek* falaménnyiüket az állam és táráadalmi rend felforgatására i'rápyulö vétséggel vádolják és más bűncselekmények miatt is fenntartja velük szemben a vádat, legsúlyosabb I vád Linder Béla ellen,akit felségsértés , lázitás, lázadás, hűtlenség és kormányzói sértés bűne terhel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom