Lapszemle, 1928. augusztus
1928-08-17 [1341]
célozták, hogy a németség szabaduljon a magyar határtól, SziveBen látták ezt a szerbek, de 1924,-ben tisztán pártpolitikai okokból eltHatották működését ugy, hogy három évig szünetelto Tavaly óta újra működ hetik, de most is azzal a megszorítással, hogy kizárólag a volt magyar területeken, ugy hogy nem is vehet fel tagokat a Szerémségből ős Salo« véniából* Szlovéniában egyetlen német egyesület maradt sok szászból a •Politisch Wirtschaftlicher vérein* Marburgban, de ez is csak azért, mert a szlovéneknek hasonló nevü egyesülete működik Kl&genfartban osztrák uralom alatt és ennek sasát kockáztatnád 1918-, november 25 e-áa a délmagyarországi saláv népek újvidéki népgyűlésen, melyen a délszláv királysághoz csatlakoztak, határozatot hoztak, hogy a nem szerb és nem saláv népek la akik az uj állam polgárai akarnak maradni minden jogot megkapnak, amit kivannak, hogy mint kisebbségek nemzeti egyéni** nlségűket fenntarthassák és fejleszthessőké "Ezt a határozatot soha nem respektálja az államhatalom 0 A németek nem követelnek többet, mint amtt a szerbek mint kisebbség élveztek a magyar uralom alatt egyházi éa iskolai téren. Ha Magyarországon jó rolt ez a szerb kultturaatonomia, melyhez olyan öntudattal ragaszkodtak a szerbek, nem zárkózhatnak el tőle, hogy ne tartsák jónak most saját államukban is* Még sem lehet egyetlen szerbtől sem ezt a belátást észrevenni* És éppen ezért a svábokból kiveszett minden bizalom 0 ~ Befejező közleményben a Qhllli- i német ház és a délszláv állambeli nőmet népszövetségi liga botrányát teszi szóvác A. német ház lefoglalása és külön erre a célra alakított szlovén egyesületnek való átadása miatt Krafft Nincaios kűltlgjmlnisterhez fordult panasszal, akinél azzal érvelt, hogyha ez a jogtalan állapot és a magántulajdon elrablása tovább is tart, kénytelenek lesznek a németek a Népszövetséghez fordulni,, Erre Hinosics dühödén felugrott és kijelentette, hogy Krafft személyesen el fog bukni ebben a harcban, am melyet a délszláv ellen folytat Csakugyan pár hét múlva a választások alkalmával 1925 január 25 én szerb hatósági közegek egyik faluban megtámadták és ugy fejbeverték, hogy ájaltan maradt az uton., Halálhíre is kelt akkor, csak nagykehezen lehetett életét meg~ mentWl1- ORSZÁGOS LEVÉLTÁR