Lapszemle, 1928. augusztus
1928-08-04 [1341]
ni módszer, amelyben a formulák és tények, a nagyhangú ideológiák és a nyerj tények éles ellentétben állnak egymással oly politikának módszerei, amely az államok egoizmusát, bürokrata diplomáciájukat és brutális katonai készülődéseiket nemzetközi prédikációk álarca alá rejti, «. szűkszavúság tehát ily esetben nem nemtörődömség tehát az olasz sajtóban, hanem világos látás és önfegyelem. A Piccolo 3 kiemeli, hogy a kinai fejlemények Itáliát is közvetlenül érdeklik, mert a kinai nacionalista kormány kijelnetését, emllyel az eddigi szerződéseket lejártaknak jelenti ki Kínában, nem fogadhatja el, tekintve* hogy e szerződések egyoldalúlag nem bonthatók fel. A legújabb amerikai jegyzék a helyzetet teljesen felborítja és ugylátszik Japán és Amerika ellentétére vezethető vissza. Pedig az amerikai jegyzék voltaképen csak első pontjában kátszik nagyon előzékenynek, hiszen mar a második pontban kiemeli.hogy Amerika nem részesülhet a többi államoknál rosszabb elbánásban, úgyhogy voltaképen nixics egyébről szó, mint a kinai kormány elismeréséről, /ÍZ olasz politika világos törekvése, hogy Olaszország érdekeit a kínaiak ne sérthessék meg szabadon és hogy érdekeit ne tegyék a többi nemzetek jogai mögé, egyebekben Itália hajlandó uj szerződésekről tárgyalni., és pedig a legtöbb kedvezmény elve alapján. Abba azonban nem mehet bele az olasz kormány, hogy az o~ fcasz érdekek Kínában más elbírálás alá essenek, mint az angol vagy amerikai érdekek. Az egyptomi helyzetről vezércikkezik ugyan a Resto del Carlíno de azt tisztán a parlamentarizmus szempontjából és angol szempontból ítéli meg és olasz érdekekre nem terjeszkedik ki,. Kiemeli a cikk, hogy S^yjbbom mindenképen az angol hatalomtól függ és a szabadság, amely neki megvan osak az angolok adománya, Magyarország, Utódállamok, A magyar lapok szimpatikus cikkeiről Nobileék visszatérése alkalmából a Tribuna 3 emlékszik meg röviden. Tisza István levelezését ismerteti a Cen.d.:Sera 2, kiemelve Tisza ellen-