Lapszemle, 1928. július

1928-07-21 [1340]

lejáró szerződés ne újíttassák meg e Ez előterjesztés ugyanekkor a Brit be­vándorlás fokozottabb támogatását indítványozza, a Brit bevándorló mellett a Skandináv országokból való bevándorlás elősegítését tartja fontosnako A Cm,Újság nem lepődik meg ezen előterjesztésen, mert a türelmetlenség ós sokszor gyűlöletté fajuló ellenségeskedés egyes túlzók részéről, sohasem öl­tött még olyan méreteket, mint ebben az évben c Sajnos, , ezeknek sikerült a közvéleményt annyira a maguk oldalára birni, hogy ma a közvélemény túlnyo­mó részben határozottan ellenezi a bevándorlást a közép-európai országokból* A Cara. Újság tisztelettel meghajol a nagy többség akarat* előtt. Minthogy Ca­nadának nemzeti jövője szempontjából feltétlenül szüksége van a lakatlan területek benépesítéséhez és az eddigi tapasztalatok szerint, a Brit beván­dorlók csak igen kis százalékban felelnek meg a farm-munka és letelepedés követelményeinek, a Skandináv országok kivándorló-kontingense pedig tul ki­esd arra, hogy meg lehessen vele oldani a problémát, a Cm 0 Ujság abban bí­zik, hogy a öanadai közvélemény idővel meg fog váltóznio Ugyané lap a Winnipegi Nők Szövetségének egy nagy gyűléséről számol be, amelyen határozati javaslatot fogadtak el a közép és dél-európai bevándorlóknak Canadába való bebocsátása ellen, azon a címen 8 hogy azok ve­szélyeztetik a birodalom canadai jellegét. A bevándorló-ellenes hangulattal kapcsolatban a Cm.Ujság több aikke arra mutat rá a hogy a bevándorlók talán űég sohasem hallottak annyi kedvezőtlen bírálatot saját magukról, mint most* Ugy, hogy tartani lehet attól, hogv a kormány teljesen beszünteti a közép­európai bevándorlást, vngy legalábbis a minimumra csökkentio A lap egyik ve­zércikke hosszasan polemizál a hatóságok érveléseivel, kira-itat va, azok hely­telen voltát, és leszögezve, hogy joggal sértheti a bevándorlókat a sok in­dokolatlan támadásc Amit végkép nem tud megérteni a Cm.Újság, az a hivata­los köröknek abbeli tendenciája, hogy a polgárositási törvény módosításával kapcsolatban, méginkább meg akarja nehezíteni a polgári jog elnyerését az uj bevándorlók részére; egyik oldalon állandóan asszimilációt"prédikálnak"

Next

/
Oldalképek
Tartalom