Lapszemle, 1928. július
1928-07-20 [1340]
azzal foglalkozni köteles-. De jelentheti azt is, hogy e? ügyben ujabb petíció nem adható latt'h Nem tartom magam illetékesnek, hogy e tekintetben autentikus magyarázatot adjak* mindenesetre azonban annak a reményemnek éo bizalmamnak adok kifejozést, hogy a három lehető interpretáció közül az első autentikus, ha nen igy volna, be kellene vallanunk, hogy igen-igen komoly helyzet előtt állunk, nemcsak ml',, hanem a Népszövetség és mindazok az ideálok, amelyekre állitólag a modem Európa az európai békét felépiteni akarja n Eddig halogató taktikával álltunk szemben a Népszövetség részéről, e azt mondhattuk, hogy a népszövetség elodázni akarja azt a kötelességet, amely reá hárul y Ka azonban most azt mondaná ki, hogy az ügyre visszatérni nem l^iet, itt már nem halogató taktikával , hanem a vállalt kötelezettség megtagadásával állanánk szemben, amelynek minden konzekvenciáit a magunk részéről is le kellene vonnunk-. Ilyen interpretáció ellen a leghatámm m •• mm- nmmm •** mm mm mt mm, mm mm mm mm —mmmm mm mm rozottabban és 1egerélyesebben óvást kellene emelnem, mert ebben az esetben konstatálva volna, hogy az irott szerződésok csak akkor vannak érvényben, hogyha azok a győző és az erősebb fél javára szolgálnak, de abban a percben nem érvényesíthetők,, még ha hogyha a jog és igazság követeli ie s amikctr a legyőzött és gyengébb fél javára is szolgálna- libben az esetben apellálnák a világ közvéleményéhez és ahhoz a fair play-hez, amelyet az angol közvélemény mindig hirdet és amelyben bíznunk lehet és kell ia, mert Nagybritannia irott szavát 3ohascm szegte meg:. A trianoni szerződés 239-.§» ának,, amely vél«tlemmm • mmm mmmm ^ „ mm m m m mm mmmm mm m mm mm mm m mm m nül éppen Magyarország javára szolgál, hatályon kivül helyezéséhez, mmm mmm -* m mm m m mm mm «•««• — — — — — - — -.«•» — —» mmm mmm m — — — - mm mmmm mm m akár hallgatagon is„ semmi körülmények között hozzájárulni nem_ tudnánk,, annál kevésbbé,. mert az egész trianoni szerződésben talán ez mm.m mm mm az egyetlen paragrafus, amely kétoldalú megegyezés alapján jött létre * A többi paragrafusok egyoldalú diktátumok... Éppen ezt az egy pa-