Lapszemle, 1928. július

1928-07-19 [1340]

A keleti Újság 19,161 jelenti,hogy bukaresti lapok szerint a Bukarestben a külföldi bankárokkal folyamatos tárgyalások vég­eredményben oda vésettek,hogy a külföldi kölcsön majd csak ősszel lesz kibocsátandó s majd csak akkor fogják a kamatlábat és a kibo­csátási árfolyamot is a nemzetközi pénzügyi helyzetnek megfelelően megállapitni Sllehben az összes többi /?/ feltételre nézve már most megállapodtak; A stabilizációt szintén csak as üsszel fogják végrehajtani as akkori nagy kölcsön segítségével Jelenleg mind­össze 400 millió francia frank előleget kap a román állam mely összeg fejében 4 milliárdnyi uj ban&jegykibocsátást eszközöl Az ZLlenzék 13 162 szerint a Francia Bank alkormányzója, Rist már elutazott Bukarestből,de máris, anélkül,hogy a kölcsön te= kintetében érdemleges eredmény következett volna be.visszahagyta Bukarestben egyik munkatársát. Bolge-t azzal*hogy a Banca flationala szervezetét, "tanulmányozza" Vagyis,ez más szóval annyit je­lent hpgj a francia tőke már eleve hozzáfogott a román állami bank működésének ellenőrzéséhez s román ellenzéki körök ugy vélik,hogy ez a megoldás sokkal szégyenteljesebb,mint lett volna a Népszövet­ség ellenőrzésének elfogadása. De egyébként is megállapithatő hogy a francia tőke\illetve a kölcsön ügyében Bukarestben tárgyaló francia bankárok kezdenek nagyon erősen ránehezedni Romániára Így pl ezek a bankárok most legújabban a Bratianu Vintila által a nacionálizálás cégére alatt meghozott bányatörvény módosításához köti többek között a kölcsönnyújtást- Általában benfentes körök sze­rint a kölesönfeltételek olyannyira rosszak,hogy Avarean-tábornok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom