Lapszemle, 1928. július
1928-07-03 [1340]
Magyarság. Pesti Hirlap közlik^, hogy Szüllő Géza magyar képvlselő két interpellációt terjesetett be irásba az öeszk^rraányhez-. Az egyik interpelláció azt a furcsa játékot teszi szóvá., amelyet a cseh kormány a magyarországi lapok és könyvek szállításának és terjesztésének tilalmával üz és rámutat,, hogy a magyar sajtótermékek közül Szloveaszkóban csak a szociáldemokrata Népszava,, a radikális Magyar Hirlap és az Esti Kurír terjeszthető, és kérdezi hogy hajlandó-e a kormány az 1920.. évben kiadott s a magyarországi nyomdatermékek terjesztése tárgyában kiadott rendeletet teljes terjedelmében hatályonkivül helyezni- A másik interpellációját Szüllő Géza Benes külügyminiszterhez intézi, s ebben rámutat „hogy a képviselőház külügyi bizottságának 1928,, június 8-án tartott ülésén Benes válaszolva az expozéja fölött megindított vitában elhangzott felszólalásokra,, megerősítette azt, amit Kramarz a Csallóköznek a Csehszlovák Köztársasághoz való csatolása ügyéről,, körülményeiről mondott és hozzá tette hogy a Csehszlovák békedelegáció a békekonferencia számára részletes anyagot hordott Öszsze és a külügyminiszter ur szerint az állítólag túlzott hivatalos magyar statisztika alapján Szlovenszkő lakosságának nemzeti hovátartezan dóság át csak azért számította át, hogy a béke tárgyalásoknál a lakosság nemzeti összetételének helyes képét festhesse meg; Ez alkalommal Benes külügyminiszter ur kijelentette azt is hogy aki erről megakar győződni t tekintsen be a békekonferenciához intézett ósehszlovák beadványokba^ Mivel ezek a beadványok a III- számú Memoir kivételével a Csehszlovák köztársaságban közzé nem tétettek,, különösen a Szlovenszkóra és Huszinszkóra vonatkozó