Lapszemle, 1928. június

1928-06-05 [1339]

hegy »z áldatlan zászlóvita végre véget ért. Ugyanígy a D.Tel.l is. A Times 1 még mindig nem veszi egész bizonyosra, hegy a délieknek sike~ rul elfoglalni Pekinget. Bbben az esetbon sem kell azonban feltétlenül za­vargásoktól tartani, melyek az idegen érdekeket fenyegetik, mert szerencsé­re Japán mindent megtesz a pekingi idegenek oltalmára. Kiemeli, hogy nem kell attól félni, hogy Japán Mandzsúriát annoktálni akarná, AD.Tol. 1 sze­rint sem kell feltétlenül zavaroktól tartani Foking elfoglalása esetén, ami azt jelentené, hegy a délieknek végre sikerülni fog eres központi hatalmat létesíteniük - persze kérdés még Mandzsúria sorsa. Coolidge gettysburgi beszéde kiábrándiőt a béketörekvéseket illetőleg, írja a D.Herald 1, mert e beszédben azzal dicsekszik, hogy a háború lehető­ségét "korlátozta' 1 . Különben is annyi a rezervácié, amelyeket többé-kevésbé ő is elismert, így az önvédelem joga, u francia rezerváoiők és az angol ér­dekvédelmi rezorvációk, hogy az egész paktum végül is nem sokat ér. A baj az, hogy egy kapitalista, imperialista állam, mint Amerika, nem tudja meg­alkotni a világbékét, azt csak a szocializmus tudja majd megalkotni, Magyarország. Utódállamok, A Morning Pest 1 csakis szokott vendettáját folytatja erős kenkurrense a Daily Mail ellen, amikor keserű humorral szól Harmsworth magyarországi u­tazásáról és fogadtatásáról a magyarok által, á cim is Wilde egyik vígjáté­kának paródiája /The importance of being earnest: The imp. of being Bemond/ 3z utazásért gratulál, amely oly örvendetesen folyt le és amelyen a képvi­selő még magyarul is megszólalt, idézve, hogy "Magyarország nem volt, hanem lesz". A magyar barátságot mindenki Angliában fontosnak találja, de félő, hogy a túlzás kiábrándulássá fog változni, amely inkább ronthatja majd a jő viszonyt Magyarországgal. Még el találják hinni Magyarországon, kegy Rőtkor, maré véleménye az angol népé. Jó tehát kiemelni, hegy Anglia nem szándéko­zik a mai körülmények közt revízió alá venni a trianoni szerződést. Sajnos Hethermere magyar propagandájára nagy csapás volt a Carel-osot, amely szia-

Next

/
Oldalképek
Tartalom