Lapszemle, 1928. június
1928-06-05 [1339]
1928, j uniós 5. viselőt annak idején a komáromi járási hivatal felhívta, hogy váltson magyar útlevelet ős kár jen esetről-esetre tartózkodási engedélyt,, Palkovich a felhívásnak nem volt képes megfelelni ,mert 40 év előtt eltávozott szülővárosából és a törvény szerint illetőségét ott régen elveszítette* De nem is volt köteles az 1903. évi VI 0 magyar törvény szerint útlevelet váltani, mert ez reá, akit az államfordulat itt talált^ nem vonatkoztatható 3 A határozatot megfelebbezte, de a pozsonyi zsupán azt jóváhagyta„Az ügy felkerült a belügyministeriumba, amely a felebbezést visszautasította, ez ellen pedig a közigazgatási bíróságnál panasszal élt« Palkovich az ügy elintézését már nem várta be és Komáromból, ahol 43 esztendeig dolgozott, M agyarország egyik kolostorába vonult viBaza 0 A legfelsőbb közigazgatási biróság ezidén Palkovich ügyében kedvező döntést hozott, aminek következtében azt uj tárgyalás alá vették a közigazgatósági hatóságok* A pozsonyi zsupáni hivatal - a Hiradó /3-152/ szerint - a napokban hozott az ügyben uj döntést, felülvizsgálta az ügyet ős ugy találta, hogy a komáromi járási hivatal i ntézkedése törvé nyes és helytálló s igMYel flqmarg, QgffhazlQráki,ához a A Nap /5-129/ krakói jelentése szerint a Kurier Krakovszki jelenti, hogy a lengéi kormány demarsot intézett Csehszlovákia kormányához a Mahrisch-Ostraaban megjelenő Delniczky Dennik /Munkás líapló/ cimü lap cikkei miatt, melyekben a csehszlovák kommunisták felelőtlenül támadják hosszabb idő óta Lengyelországot* A ministerelnöki tárca betöltéséről, tekintettel Srehla ministerelnök változatlanul komoly állapotára, gyakran Írnak a oseh lapok* Hodzsa hivei akciót kezdtek, hogy őt juttas* sák Svehla örökébe, s különösen arra utaltak, hogy a magyar békereviziós aspirációkra való tekintettel olyan embernek kell a kormány élőre állnia, aki ismeri a magyar politika lélektanát; Az agrárpárt többségében azonban Hodzsa ministerelnöksége nem talált helyeslésre, amihez hoz*ÍÍk$k\$§kí?l h0g y üarzsö * nemzetvédelmi minister hajlandó vállalni