Lapszemle, 1928. június

1928-06-30 [1339]

német ál határai között és Bonest nagyon érthető opportunizmus késztette a berlini zarándoklatra, A kisantant tervezgető! között egyike a legak­tlvabbaknak a csehszlovák külügyminiszter,, olymódon szeretné a kis antan­tot megerősíteni* hogy Ausztria bekapcsolásával egy Duna konföderációt tákoljon össze ? egyelőre gazdasági alapon. De ez a kísérlet^ amely elsősor­ban arra irányulj hogy Magyarországot szorosan körülzárják,, sőt lehetőleg azt is beszippantsák, ez a kísérlet nemcsak Magyarország alapvető érdekei­vel ellenkezik^ hanem Ausztria ? Németország és Itália érdekeivel is, A kisantant tehát mint kompakt egység nem állitható szembe aem Oroszország­gal 9 sem Hómétorszaggal, sem Itáliával, tízenkivül egy Dunákonföderáció formájában sem konszolidálódhat. ¥gysem szerepelhet,,rnint esetleg egy má­sodrendű egyesült hatalom,, mert a három miniszter között^alcik azt diri­gálj ák ? egyik aem vindikálhatja magának az el3Ő3éget és mindegyiknek van­nak különleges érdekei,amelyeket elsősorban tartanak számon. A bukaresti konferencia határozata abban merül ki g hogy a trianoni békeszerződés érint hetetlensógőt hangsúlyozzák^, kifej ezett éllel Magyarország ellen és ezt ls azőrt^ mert ez a párisi érdekelt körök dunauenti Balkán-politikájának érdekszférájába tartozik* nmi Itáliát illeti^ az roár megmutatta*, hogy le­het szerződéseket revideálni^ ámde Franciaország a trianoni szerződés tár­gyában merev intranzingens magatartásra kötelezi a Icisantantofc, Ez pedig könnyen veszedelmessé válhat és addig is egy súlyos katonai felkészültség terhét rój ja a kisantant ra„ # A jugoszláviai hírekkel kapcsolatban- amelyek között aktuali­tással bir a Karagyorgyevics~dina3ztía uralkodásának 25-ik évfordulójába Secolo Itália és azerbia cím alatt helyénvalónak találja, hogy egy kis visszaemlékezést, adj on,különös vonatkozással arra ? , mi mindent köszönhetett, a Karagyorgyevics dinasztia Itáliának Megemlíti^ hogy a Karagyorgyevicsek a múltban nem egyszer jelét adták annak* hogy nem feledkeztek meg azokról

Next

/
Oldalképek
Tartalom