Lapszemle, 1928. április
1928-04-24 [1337]
Bethlen István gróf ministereInökségének hetedik évfordulód ja alkalmából az egységeapártban való megünnepléséről s a ministorelnöknek a pártban tartott beszédéről a Temps 21 , tudósít, kivonatot közölve a beszédnek azon részéről,amelyben a ministerelnök a békerevizió bekövet' kezesébe vetett reményének ad kifejezést,s arra int,hogy tartózkodni kell az elhamarkodott lépésektől e téren,- A Temps 22, budaysti levele zőjének táviratát k özli a beszédről, A levelező fontosnak tartja a MTI fenti tudósítását kiegészíteni azzal a passussal.amelyben a ministerelnöks a mai helyzetet az 1848 utáni helyzettel hasnlitotta össze,A levelező szerint a ministerelnök szavai bizony itják,hogy ma sem téveszti szem elől azt,hogy a kalandpolitikától tartózkodni kell. Walko Lajos külügyministernek a képviselőházban tett azon kijelentéséről,hogy Ma b yarország semmiféle katonai egyezményt nem kötött s hogy a ministerelnök Velencében saját neve alatt tartózkodott,a Temps 21. tudósít töviden. Az olasz képviselők budapesti látogatáséval foglalkozva a Temps 22. budageti levelezője megemlíti,mennyi sok bankett,fogadás veszi igénybe az egységespárt tagjait.A látogatás egyébként nem vett a levelező szsrint nemzeti jelleget fel,mert Budapest népe abban részt nen vett,nyilvános ünnepséget nem rendeztek, a házakat nem lobogózták fel, Toastot rengeteget mondtak el,ami érthető,mert a magyarok is olaszok is szeretik a beszédet s a nagy gesztusokat* figy nuance azonban mágis észrevehető a levelező szerint:ez pedig az,hogy mig az olaszok beszédei rendkívül meleghanguak,a vendéglátó magyarok beszédei nem olyan lelkesek - nem ugyan az olasz vendégekkel,hanem inkább azokkal a tervekkel