Lapszemle, 1928. április

1928-04-20 [1337]

i< ^^iz amerikai jegyzék után Franciaország még e héten át fogja adni az ér­iekeit négy hatalomnak saját jegyzékét a békepaktumot illetőleg. S francia jegyzék szelleméhez semmi kétség nem fér, és az egész bizonyosan azokat a megjegyzéseket fogja tartalmazni, amiket a Washingtonba küldött francia jegy­zék tartalmazottc Franciaország fenn fogja tartani e jegyzékben összes reser­Iváoióit a védelem jogát illetőleg. Viszont helytelen volna feltenni, hegy e jegyzék reakció akar lenni az amerikai jegyzékkel szemben, és még Washington sem fogja bizonyára azt ebben a világításban látni. Semmi sem természetesebb, mint hogy Amerika jegyzékében saját álláspontját szögezvén le., Franciaország [most szintén kifejti álláspontját. /Brezhetó a keserűség, hogy Amerika nen közös démarchera határozta el magát Franciaországgal, hanem külön jegyzéket küldött/. Ha Franciaország máskép látja is a paktum megkötésének lehtoségeit, ;ez nem zárja ki, hogy megegyezésről ne lehetne beszélni. Nem lehet itt kon­fliktusról beszélni,, mindkét állam saját nézeteit adja elő és a többi állam válogathat, tíleve el kell tehát Ítélni azokat a keringő hireket a sajtóban, mintha mély ellentétről volna szu <«iaerika és Franciaország közt,. Amerikai je­íleutésekhől látszik, hogy az amerikai jegyzék nem változhatatlan, hanem csak lalap a megvitatásra, Kellogg nem veti el a francia r ezerváci ókat, csak nem jlátju szükségeseknek,, Itt nagyon is lehet szó még módositásról* A helyzetet I ebből a szempontból kell tekinteni és a négy hatalom a francia jegyzék érke­ízése előtt nem is határozhat az amerikai jegyzék felette Tulkorni minden tn­lágatás, mi lesz e hatalmak felelete* Bizonyos, hogy valami kivánja a paktumai de mindenesetre hosszú tanácskozások kellenek, mig praktikus fornáoan tudnak megállapodni,, mely megvédi jogaikat. Mivel mindé népek a népszövetség tagjai, össze kell tudniok egyeztetni a paktumot népszövetségi kötelezettségeikkel, Nincs semmi akadály tehát u paktum megkötésére, ha a tárgyalások a megegyezés | és engedékenység szellemében fognak folyni, - az Oeuvre 18 irja, hogy a fran­bia jegyzék még a hét folyamán elkészül és tartalmazni fog egy magyarázó

Next

/
Oldalképek
Tartalom