Lapszemle, 1928. március
1928-03-02 [1336]
államtanács felhatlamazta a kormányt, hogy lépéseket tegyen azoknak a küldötteknek választására, akik az indiai bizottsággal tárgyalni fognak, A mozlemek az egész országban a bojkott ellen vann*k a valamint az elnyomott néposztályok is, akik különösnn délen nugyszámuuk, műveltek és jól szerve™ zettek. Á túlzó mohamedánok ugyan megpróbálták a bojkottpárttal az együttműködést, de követeléseiket a bojkottpárt hindut<gjai nem akarják meghallgatni, la a bojkottpártiak túlzásaikat még tovább is folytatni akarják, félő hogy a faji ellentétek újra ki fognak robbanni mozlanek és hinduk közt. Nagyfontosságú kijelentésként fejtegeti a M-Jichester Guardian 29 Cantilo* ^rj;entinai_népszövetségi delegátus kijelentését, hogy a Monroe-doktrinát Argentina nem tartja önmagára nézve kötelezőnek, főleg mert e kijelentés e~ gyezik a párizsi argentinai nagykövet kijelentésével is» Magyarországc Utódállamok. A, Daily Telegraph 29 diplomáciai levelezője irja, hogy a szerb kormány már vagy egy hónapja külön jegyzékben követelte a magyar kormánytól, hogy a Bsentgotthárdi szállítmányt érintetlenül hagyja. A magyar kormány, amelyet bántott e jegyzék, hetyke válaszában kimondta^ hogy ő a kérdésben osak a népszövetséggel tárgyal, de egyes államokkal nem hajlandó tárgyalni* Hz az eaat mutatja a felek kedélyállapotát,, ftrősen támadja Mussolinit a Manchester Guardian 29 a tiroli németek elnyomása miatt és hogy most 9 hogy, Olaszországban elfojtotta a szabadszólást, a külföldet is el szeretné hallgattatni. A tények sajnos nagyon is világosak, és mindenki tudja s hogy a tiroli németek el vannak nyomva. Sajnos a kérdésben Olaszország teljesen jogi álláspontra helyezkedik az erkölcsi szempontok helyett. Ia az olaszok nem irtak alá kisebbségi szerződést, az azért volt í: mert mindenki 'bizot t, hogy egy nagyhatalomnak van morális érzéke* Olasi ország mosta.d eljárása végzetes csapás a kisebbségi kérdésre és nagyon jő lenne 5 ha a népszövetség a kisebbségek kérdésével alaposabban foglalkoznék, Érdekesen fejtegeti a Times 29 belgrádi levelezője, hogy Szerbiának lét-* érdeke jobb viszonyt keresn:; Olaszországgál, mert ha július 27.-ig nem rati-