Lapszemle, 1928. március

1928-03-20 [1336]

•égi Tanácsnak szeptemberben hozott és részünkről már visszautasított ajánlásalt feltétel nélkül elfogadná*. Smellett a Magyarországgal 1943 után netán támasztandó jóvátételi követelést ls kombinációba akarta vonni-, a kártérítési összeg megállapításánál Olyan terv ez amelynek tárgyalásába a magyar kormány - amely legarélyesebben állástfoglal még annak gondolata ellen is s hogy az ország nehéz helyzetében 1945. irtán további jóvátételi fizetésekre köteleztessék - nem is bocsátkozhat ik,* Ilyen előzmények után került az ügy a Népszövetség Tanácsa elé és a magyar kormány természetesen nem tehetett mást, minthogy megismételte eredeti kérelmét, hogy a Tanács a békeszerződés 239-ik cikke értelmé­ben küldjjön ki pótbirót a magyar -román vegyes döntőbírósághoz., de a kérelem mellett, fenntartotta azt a kisegítő indítványát is hogy a Ta nács s ha szükségesnek tartja kérje ki a hágai állandó nemzetközi bí­róság véleményété Apponyi Albert gróf a meggyőző Jogi érvek egész so­rával támasztotta alá a magyar kormány állásfoglalását és kétségtelen! neki köszönhető : , hogy a Tanács a vita meghallgatása után Chamberlain ismeretes javaslatának egyhangú elfogadásával arra az álláspontra helya kedett, hogy a vitás ügy birójág Ítélkezése alá tartozik és annak el­döntését a bíróságtól nem lehet elvonni* A Chamberlain -féle javaslat és a Tanács egyhangú álláafogJslasa e javaslat mellett a kérdést a po­litika talajáról visszaterelte a jog és a birői eljárás egyedüli he­lyes útjára, ami mindenesetbe a magyar álláspont jelentős sikere* Sz­után a miniszter részletesen Ismertette a vita lefolyását Briand és Stresemann állásfoglalásának nagyjelentőségét emelte ki és rámutatott arra s hogy a Tanács egyhangúlag hozott határozatában egyelőre csak a felekhez intézett ajánlatról van szó s nagyon is kérdéses-, vájjon azt Románia elfogadja-e*, A legutóbbi jelenségek mindenesetre ez ellen szó­lanak.. Bármire határozza is magát a román kormány.- az a jelentős ford* lat történt, hogy Apponyi Albert grófnak valamennyiünk háláját é# osc dálatot kiérdemlő szereplése folytán? morális lényegesen megerősödött

Next

/
Oldalképek
Tartalom