Lapszemle, 1928. március
1928-03-02 [1336]
dig marad ^eníben, ahol még találkozni akar Chamberlainnel és BrianddaJ. akiknek érkezését hétfőn délutánra Tárják, A kisentente-konfersncián szóbakerül a magyar-román agrárporök kérdése is. Genfben nagy feltűnést kelt, hogy a magyar álláspontot a francia szakértők legnagjobbrésze támogatja és elsősorban a Sorbonne professzorai. Tekintettel a román és a magyar álláspont változatlan voltára* népszövetségi körökben váLtozatlannl pesszimisztikusan néznek a Tanács tárgyalásai elé. Gratz Gusztáv a képviselőház külügyi bizottságának március l«é tartott folytatólagos ülésén nagyobbbeszédet mondót-t^ amelyben örömmel üdvözli a gazdasági szerződések hálózaténak fokozatos kiépitésát ( még a vannak hiányos láncszemek igy Németországgal ós Homániával kiépitendő gazdasági viszonyunkra gondol* Hangoztatta^ hogy hive a szóra szó dallamokhoz való közeledésnek, még pedig nemcsak gazdasági okokból^ de ha a tti> só oldalról ennek a közeledésnek a megválóéit ás át állandóan hol belső politikánkra, hol külső politikánkra vonatkozó feltételekhez kötik, ezzel szemben Gratz Gusztáv szerint is rá kell mutatnunk arra, hogy mi szi vesén látnánk közeledést* de ezt csak egy megváltozott Csehországgal tartjuk lehetségesnek, olyan Csehországgal , amely nem használ fel minden apró-cseprő incidenst arra, hogy Magyarország ellen hangulatot csináljon** amely hajlandó volna hozzájárulni ahhoz, hogy a békeszerződésben fcgLalt igazságtalanságokat orvosolják, amely a kis ab beégek rá delmére valé intézkedéseket lelkiismeretesen betartja. Ma azt kell mondanunk hegy az a szellem, amely a csehszlovák politikát az utolsó években Magyarországgal szemben vezette, c a eh aszágot alkalmatlanná teszi aura, hogy mi feléje közeledhessünk* Jugoszláviával szembea Gratz Gusztáv s*> rint kisebb a súrlódási felület, azonban bár itt bizonyos közös politikai érdekeketmeglehet konstruálni, - Jugoszláviával sem láthatjuk a pe litikai mentalitásnak olyan fonalasát, amely lehetővé tenni a két nemzetnek egymáshoz való komoly barátságos közeledését. Sajnálatosnak mondja, hogy Németországgá] hír sok érdekközösségünk van, a baráti vi-