Lapszemle, 1928. március

1928-03-12 [1336]

tének, Chamberlain bizonyos meghatottsággal emelte ki, hogy bizik annyira a népszövetség erejében, hogy nem hajlandó vereséggel megfutni, Soialoja kiemelte, hogy a világ szemei a népszövetségen vannak és a népeknek joguk van tudni, hogy mit teszünk és nyilt ülést kívánt. Briand a kitűnő francia külügyminiszter egyikét a legsikerültebb beszédeknek mondta, amit Genfben hallottak, Románia nem tekinthet el attól, hogy ily helyről nyomják őt erköl csileg, mert az politikai öngyilkosságot jelentene számára 8 Visszaútasitót­tá Titulescu mondását, hogy a kisebbségeknek szenvedniük kell, a népszövet­ség a szabadság kifejezője és a kis nemzeteket nem lehet elnyomni. Nagy el­ismeréssel szolt Briand Apponyiról is, A vita tovább folytatása nagy erköl­csi csapás lenne a népszövetségre és ezt egy nemzet sem engedheti meg. Jiang* ja reszketett a megindultságtól. Ugyanily erősen kért békét Stresemann is nagy elismeréssel szólt Chamberlainről és kiemelte, hogy a népszövetség presztízse forog kockán, Ttiulescu akadályozta meg a teljes egyetértést, mikor ordította kijelentését, hogy nem engedheti meg a román szuverenitás megsértését."Megkaphatjátok két font húsotokat, de egy csöpp vért sem Romá­nia testéből", fejezte be„ Apponyi ellenben feltétisnül elfogadta az indít­ványt és ezzel nagy diplomáciai sikert aratott. Az egész tanács mellette nál volt, legerősebben Chamberlain,, Titulescu minden barátságos kér 1 elés süket fülekre talált. Kiemeli a lap külön bekezdés alatt Chamberlain szavait, hogy sértés volna bármely bíróságra feltételekhez szabnidöntését. A MANCIíSS­TSt GUALÜOlaM 10 irja, hogy a tanács méltóságteljes meglepetéssel hallgatta. Ttiulescu sikoltásba átmenő kiabálását és haragos kitöréseit, amikor Appo­nyi arca előtt lobogtatta a trianoni békeszerződést. Ugyancsak nyugodtan hallgatta apponyi hosszas fejtegetéseit, amelyek úribb modorban voltak el­mondva, A lap a követkézényéket kérdezve, ugy látja, hogy a földek raa ro­mán bartokban vannak és Remáaiu elvárhat, ha a kérdés húzódik. Másfelől az sem lehetséges* hogy Chamberlain /szeptemberi/ajánlatát Magyarországra akarata ellenére ráerőszakolja, a lap a pénteki ülésről még nem ir, a DátU

Next

/
Oldalképek
Tartalom