Lapszemle, 1928. március
1928-03-03 [1336]
ajánlatot nem lehetett elfogadni, mert a tanácstól már elvetett igényeket tartalomzott. Titulescu azonban, főleg mivel Mussolinivei megegyezett, hogy kevésbbé intrazigens lesz az ügyben, sietett a mai jegyzéket küldeni, amely| nek eredményeit még nem lehet megítélni. A déltiroli németség kérdését illetőleg a lopok Mussolini válaszát vár* va egyelőre nem tesznek kijelentéseket és megelégesznek nagyrészt olasz, oszt rák és olaszbarát francia lapszemlével. Csak a Picoolo J^akarj a megbénítani a nagy olasz lapok kis entente-ellenes kitörését és fantáziának föltüntetni,, mintha Seipel támadása mögött cseh fondorkodás állana. Morio Hordio cikkében ugy látja, hogy Seipel egyáltalán nem beszélt Olaszország ellen és tiszta fantázia az is, ha beszéde mögött titkos rugókat keresnek. B titokzatos burok az események körül egy-két újságíró kék oigarett -füstjéből ered, A híresztelések alapja egy brünni lap, a Lidove Noviny és egy tiroli lap oikke, amelyek beszélnek ugyan Seipel Mussolini-ellenes hangulatáról, de a kérdés, hol jut itt szerep Csehországnak. Seipel véletlenül tett ugyan ép most látogatást Prágában, amely azonban elsősorban vallásos oélz ,tu volt és osak mellékesen használta föl az alkalmat, hogy Benessel is beszéljen. A fantasztikus nacionalista osztrákok persze többet is szeretnének itt tudni, ami el van rejtse Benes tökéletes diplomatái mézes mosolya és Seipel hideg gyóntatói maszkja mögötte Fantázia, fantázia az egész és egész véletlen* hogy utána jön két uj tény it az egyik,, amit alig vesznek észre, Ausztri* állásfoglalása a magyarokkal szemben, a másik amiből lármát osapnak, Olaszország, A szentgotthárdi esetben az osztrák sajtó rezervált volt és íme most egy csapásra^ mintha a kormányos a hajót a kis entente felé kormányozná, a lapok ellenségesen lépnek föl a kérdésben. Srre a magyarok lármát csapnak, mire persze az ellentáborban is nagy lesz a zaj és Ausztriát frontváltoztatással gyanúsítják és annak okát Prágában keresik. íme igy alakulnak a kék cigarettafüstből a fon1 táziák, Seipel aki keresztényszocialista híveit akarta lecsillapítani a tiroli németek ügyének említésével, ugy tűnik föl ezekután a fantaszták előtt ORSZÁGOS LEVÉLTÁR aM r\ *