Lapszemle, 1928. március

1928-03-30 [1336]

mány mindig mérséklőleg és elsimítólag lép közbe. J3z a lap még csak azt tart ja szukségesneic megeralitert , hogy ez nem rögtönzött beszéd volt a pipa részéről, mert amint maga az "Geser vaiore Romano" ía meg* smlitij, a pápa papírlapot tartott kezében, amelyen a beszéd vázlata fel volt jegyezvej Hogy a pápa nem t art ja kielégítőnek a viszonyt az állam és eg/ház között, azon alap nem csodálkozik, sőt azt is meg­órti , nogy mivel nincs konkordátum a Szentszék és az olasz állam kö* zdt , a pápának jogában is van el nem fogadni , illetve nem approbál* ni a jelenlegi tényállásokat. Különösnek csak azt találja, hogy ép* pen a nemzeti cent rumpárt kongresszusán elhangzott beszédekben talált kifogásolni valót, holott az egyik eminenter katholikus lap, az "Unió ne CattoTioa", amely címlapján a pápai cimert is viseli. , kordiáli s»T ődvözölte a kongresszust és annak eredményeit* Ugyancsak a 28,. -t lapok egész terjedelmében leközlik azt et/ , a kommünikét , amely/az olasz katholikus nemzeti centrurapárt titkárs*' ga adott ki ezzel az eseménnyel kapcsolatban s amelyben hivatkozva teljes jóhiszeműségére és a Szentszék iránt érzett és mindenkor tanú­éit ott hűségére és engedelmességére, nem mul aszt ja el , hogy ismétel­ten kifejezést ne aljon a fasiszta rezsimhez való loyális és aktiv ra gaszkodásának abban a meggyőződésbe, hogy működése hasznot jelent ugy a katholikus vallás principáumai nak védelme, mint a haza üdve szempont jából is., KÜ L FÖL D, : A romániai politikai helyzetről szóló tudósítások között «i e tmmmmmmtmm m mi m m m m mm mm m • m m m m c m a " R est0 del Carlino* /38. / wieni levelező j« azokról a Bukarestben szállongó hírekről referál, amelyek szerint Vintila Brat i anu mlnisz* terelnbk találkozott Manluval. az ellenzék vezérével egy közös barát 5 ' jak lakásán és azt kívánta Maniutól, várjanak, még négy hónapig, ami" kor aztán a liberális kormány önként visszavonul. Manlu erre azzal válaszolt, hogy itt már 3emmi tennivaló aincs, mert a. nemzeti párasat­párt követeli a kormány-haladéktalan távozását A találkozás igy ered* ménytelen mer«dt és talán éppen ezért cáfolják mindkét helyről ennek

Next

/
Oldalképek
Tartalom