Lapszemle, 1928. február
1928-02-03 [1335]
a Népszövetségről azzal a remé nyel végezve cikkét, hogy a középeurópai kisállaslok később egy kia középeurópai népszövetséget fognak , képeznie A flfcflik-üKvrfl foglalkozik vezércikkben a Prager Eagbiatt /28/ megjegyezve, hogy a jog és politikai ismét konfliktusba kerültek egymással sőt még az állami szuverenitás fogalma is bele lett vonva a vitába. Rossznéven venni Csehszlovákia álláspontját ebben a kérdésben naivság lenne» A döntőbiróságok nagy haladást jelentenek a nemze'tközi jog terén, azonban annyira nég sem vagyunk, hogy az államok akkor is lelkesedjenek érte, ha döntőbíróság nélkül nagyobb előnyöket tudnak biztosítani maguknak. Amig a nagy államok nem fognak lemondani arról, hogy szuverén jogaikat feladjak, addig azt a kis államoktól sem lehet követelni. Csak legutóbb Anglia adott rossz példát hasonló kétfősben, midőn kijelentette, hogy éppen a legfontosabb külpolitikai konfliktusokat nem lehet a döntőbíróság eljárásának alávetni. A jogügyi vitában gróf Hfcdikkal, ki egy sereg elsőrangú tudóssal fegyverkezett fel a védelemre s a megvádolt állam nem lehot egyebet, minthogy legjobb ügyészeit mdegósitsa, hogy megokolja jogi álláspontját. A szuverenitás fogalmának megőrzése mindenesetre nagy ^kaadály az internacionalizmus haladásában, de a szuverenitás mikor hatalmi politikailag megokolt kivételekről van szó, egy befolyásos idegenről nem tud,j.a azért izleteaebbó változtatni ezt a prin$ipi<» urnot, amely ha legalább kemény, jogosnak kellene lennie,, Rothermerft ég aa jp;pap<fe. A Prager Presse /29/ irja 192?, decemberben a Newyork Times egy intervjut közöl lord Rotheraerrel, ki többek között kijelentette hogy nagyon örül, hogy az egyesült Államok oly befolyásos emberei