Lapszemle, 1928. február

1928-02-20 [1335]

Február 17 - 19-itóL lapok Bel politika. A sajtó szinte kizárólag a választási agitáció szolgálatában áll AZ egyes pártlapok már azt is igyekeznek megjósolni .milyen lesz a meg­-válaaztandó parlament képe ós mik lesznek az elsórondü feladatai . Az eredményt illetően termószetusen mindegyik lap a saját pártjának jósol ja a győzelmet., mig az uj sejm feladatát majdnem mind abban látják-, hogy meg kell változtatni az alkotmányt örvényt , ennok keretében növel­ni a köztársasági elnök hatalmát,, többek között azáltal is., hogy az elnököt nem a képviselőház ős szenátus választja^ hanem a nép g továbbá hogy meg kell változtatni a mostani választói törvényt. Külpolitika. A lapok közlik Waldemaras litván miniszterelnöknek a Tel .Union ci­mü német nacionalista távirati ügynökségnek adott intervjuját. Esze­rint Lengyelország vámunióba akarja kényszeríteni Litvániát^, aminek az a leghatározottabban ellenáll, A lengyel törekvés jeléül V/aldemaras azt a tényt emliti, liogy az Eaztoniával kötött szerződésben Lengyelor­szág fent ártott a magának azt a jogot^, hogy Litvániát nagyobb kedvezmény ben részesíthesse^ éa ugyanezt akarja fölvenni a lengyel-lett szerző­désbe is. A lengyel kormány ugyan elismeri Litvánia függetlenségét,a­zonban a lengyelek többsége mégsem tekinti államát feltáinadottnak Lit­vánia nélkül, A litván-lengyel tárgyalást illetően azt mondja^ hogy felveszi a tárgyalást Lengyelországgal, ha Lengyelország megfelelő pro­poziciókkal lép fel 0 A tárgyalásoknál a vilnai kérdést egyik részről sem kell érinteni, Egyebekben Waldemaraa ugy véli, hogy amig a moatani német-orosz viazony ópaégban marad, Litvánia kétfelől védve van. A la­pok részbon felháborodáaaal, réazben gunyoaan irnak a litván ininiazter­elnöknek erről az uj megnyilatkozáaáról. AZ Spoka /17/ azt mondja,hogy Litvánia függetlenségének védő> nem Nemét- vagy Oroszország, hanem a

Next

/
Oldalképek
Tartalom