Lapszemle, 1928. február

1928-02-15 [1335]

most hangoztatott arzép szavakat és programmot, majd a hatalom birtoká­ban sem malasztja el valóra váltani* A "Pesti i>Upló" párisi tudósitója szerint Jorga az "Intranzigeant" munkatársa előtt kijelentette, hogy csak akkor vállalná a kormányt, ha feltétlen hatalmat bocsátanának ren delk8zésóre 3 mert nem akar egy látszatpárt foglya lenni. Joiga szerint a román népet öntudatra kell neielni s dinasztikus kórdós egyáltalában stzerinte nincs BDmániában, amelynek egyetlen nagy veszedelme az egész nemzet gyilkos apátiája. ­Vukicsevics nem tud kormányt alaki tani, a demokraták ellent­állásán törik meg minden kísérlete.- Az Összes reggeli lapk közlik a belgrádi táviratot^ amely szerint Vukicseviesnek Davidovic csal foly­tatott tanácskozása során Davidovics elvben hozzájárult, hogy a demok­raták támogatják a koxmányt 9 de a pártja száaára követelte a belügymi­niszteri tárcát* Ezt a feltéte_t azonban a radikálisok nem fogadják el Nincs kizárva, hogy Vukicsevics megkísérli a szirtnek, muzulmánok és támogatásával a németek/kisebbségi kormányt alakítani.­Március 16-án alakul meg a Tengrentuli Magyarok Világszövetsé ge közli az "Az ^t" aew-yorki tudósítója. ­Belpolitika. A numerus clausus módosításáról szóló törvényjavaslat kópvi­lŐházi vitája aorán tegnap két kormánypárti szőnek Jzabó Sándor ós Jánosy Gábor szólott hozzá a javaslathoz, Szabó Sándor a kisgazda­párt szempontjából hangoztatta.; hogy ez a törvény valójában a diplo­máért folyó harcnak egyik me^yil Tanulása, jóllehet hiába zárják ki a zsidóságot az egyetemekről még sem lesz több állás, reméli,, hogy a törvényt előbb-utóbb végleg kitörlik a magyar cnrpus ju»isból s mert a módosítást már haladásnak tekinti, el fog adja* a javaslatot. A képvi­selőházi vita ösvénye azonban Túri Béla kereszténypárti képviselő fel szól alása, amelynek jelentőségére a keresztény nacionalista sajtó kü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom