Lapszemle, 1928. február
1928-02-03 [1335]
zott ízt mondta, hogra sajtóban felbukkant ama hirek, mintha, a kisentente kebelén belül ellentétek támadtak volna, nem felelnek meg a való ságnak. Romániával teljes az egyetértés,, ami különben Titulescu legutóbbinyilatkozatából is kitűnik. Bizonyos homályosságok, amelyek észlelhetők voltak technikai okokra vezethetők vissza . A prágai és a belgrádi kormányoknak ugyanis t eimósze tsz erűen megáll apoásra kellett jutniok Bukaresttel, A külügyminiszter távollétében annak helyettesével tárgyal tunk s akinek az ónban mindig Titulescuval is érintkezésbe kellett lépnie. Igy tehát bizonyos időre volt szükség a dolgok elintézése végett. A közbelépés ugy törtónt, hogy Magyarországgal uj konfliktus a népszövetségi paktumra való hivatkozás következtében semmiképpen sem álljaielő. hanem csak azt követeljük, hogy a Népszövetség tegye meg kötelességét. Ugyanekkor hangoztatja Benes azt is, hogy az olaszraaán római tárgyalások elsősorban a régóta tervezett kereskedelmi szerződés érdekéiben történtek. E tekintetben nincsenek differenciák a kisententeban s hangoztatja Benes, hogy nzt az egyetértést ő sem doaborithatja ki világosabban^ mint ahogyan Titulescu tette. Ami az invesztigáció kérdését illeti a "Budapesti Hirlap" ismertéti a "Times" vezércikkét, amely február l-én"a"becsí"katftíai"ellenőrző bizottság működésének megszűnése alkalmából megelégedésének ad kifejezést, hogy valamennyi volt ellenséges álltában megszűnt a katonai ellenőrzés és ez a feladat a Népszövetségre hárult, ugyanekkor szóváteszi a szentgotthárdi incidenst ós rámutat, hogy a gópfegyverszállitmany kérdését esetleg szóbahozzák CFenfben, azonban nem látszik valószinünek, mondja a "Támes* 1 , hogy a közel jövőben ez az ügy hoszszabb vagy lüvidebh vitákra adhatna alkalmat. Ha bizonyitékok merülnek fel arra vonatkozóan, ha Magyarország, vagy bármely más ellenséges állam a békeszerződés megszegésével titokban rendszeresen igyekszik újból fegyverkezni, akkor a hatalmaknak kötelesség lenne az ügyet eljárás tárgyává tenni, viszont a Népszövetségnek kötelessége