Lapszemle, 1928. február

1928-02-09 [1335]

következtében* Ezenkívül pedig a magyar kommüniké leszögezi a bíróság azon megállapítását,hogy az emiitett rendelkezés megszűnte nem vonja egy­általán maga után az ügy lényegéneka eldöntését 9 a vegyesbiróságnak a cseh agrár©form ügyében való illetékessége megállapítását, A bíróság a magyar felpereseknek a cseh agrárreform folyamán elvett földjeik VÍSSZÍ adása illetve a földekért való kártalanítása iránti kérelénel elbírálá­sának ügyét nem döntötte el» A nemzetközi Duna-bizottság múltévi tevékenységéről kiadott jelentést ismerteti a Temps 7. bécsi levelezője 0 A szerbiai fehér terror ellen tiltakozik a Belgrádban legközelebb megnyíló kommünista-pör alkalmából a Fopulaire 7, Külpolitika,, A Temps 7 0 vezércikke a francia-amerikai döntőbírósági szerződés aláírásának jelentőségét méltatja c A szerződést febr.6.-án., Was­hingt nban irták alá, 150.évfordulóján a két ország közötti első ily szei ződés aláírásának,meghosszabbításaként az 1908-ban kötött s 1912-ben ki­egészített hasonló szerződésnek. Az uj szerződés a réginkereteit jelenté­kenyen kibővíti, kölcsönös bizalomról tanúskodik a a két ország közötti erőszakos konfliktust ünnepélyesen kizáró nyilatkozatét tartalmaz,örven­detes lépés ez nemcsak a franoia-anerikai jóviszony terén,de abban az egész tevékenységben is,amelyet Amerika a béke megszilárdítása szempont­jától vezérelve a népszövetséggel párhuzamosan folytat,Ennek a tevékeny­ségnek legutóbbi megnyilvánulása a tengeralattjáróknak a hadviselésből való kizárásának felvetése,amihez Anglia valószínűleg örömmel csatlakozik de amelyhez oly nemzetek,melyeknek nincs az angol vagy amerikai flottához hasonló tengeri hadereje t ellenben védeni való tengerpartjuk van,nem igen csatlakozhatnának*

Next

/
Oldalképek
Tartalom