Lapszemle, 1928. január

1928-01-21 [1334]

Balpolitik a, A \álasztási előkészületekre némi világosság kezd derülni; A miniszterek: Pilsudski miniszt erelnökot kivéve fal amennyien vállalnak jelöltséget ellentétben az eddigi köztudattal, amely szerint a tör vényhozó és végrehajtó hatalom elválasztásának szimbólumául sgyo'tlén miniszter sem vállal képviselői mandátumot, Bartel miniazt ereinökhe lyettes állami listán jelöltette magát. a többi mini321 írek pedig ke­rületi listákon A keresztény demokraták Ó3 a Piast választási blokkjc befejezettnek tekinthetők;, A konzervatív blokkot egyik pártjánakmeve­zetesen a keresztény nemzeti néppártnak magatartása ingataggá teszi A keresztény nemzetiek elnöki tanácsa ugyanis olyan határozatot hozott amely a nemzeti demokratákkal való együttműködést vonná maga után A párt orazág03 választmánya ezzel szemben ellentétes nyilatkozatot a­dott lei Hagy tehát az érdeklődés a legközelebbi pártkongresszus iránt. Figyelemmel az éles pártkülönbségükre;, a legtöbb püspök megtiltotta a papoknak,hogy a választáson jelöltséget vállaljanak A Gazeta War­szawska Poranna azon panaszkodik^hogy a kormány illet életeién befolyást gyakorol a választókra. Például hozza fel,hogy az egészségügyi kihá­gásokért kirótt büntetéspénzek végrehajtását áprilisig elhalasztották, ami a paraszt választók befolyásolását célozza DanziV?. A lapok jelentése szerint a danzigi Tollcátag Megejtette a parlamentáris szenátorok választását. Alelnökül Gehla szociáldemokra­tát választották, sendes szenátorokká pedig hét szociáldemokratát,, 4 centrumpártit éa 2 német liberálist. /A szenátusnak nevezett danzigi kormány 22 tagból áll, kik közül 8 tisztviselő ós határozott időre választatlk, 14 pedig a parlamentnek felelős és időről-időre választa­tii. Ref. iiegj,,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom