Lapszemle, 1928. január

1928-01-03 [1334]

tára adva, hogy amennyiben a megtévesztő híreiről nem tesz le véglegesen, ugy a i%uter ezentul a maga hirszolfiatéban Véglegesei lemancT a homániára vonatkozó hírek iől. A ^uter-ügynökséget erre az elhatározásra azok a megtévesztő remén hivatalos jelentések birtál rá, melyek a nagyváradi diákzavarg^sokról azt akarták el­hitetni a külfölddel, hogy mindössze két ablakot törtek be a diá­kok. Á Beuter mindezek következtében a budapesti sajtóügynökséget hatalmazta fel, hogy lássa el hírekkel Erdélyre Bukovinára és a Bánságra vonatkozólag, a nádor szamára a fent említett figyelmez­tetés keretén b»i*l] ^'a 1-, a tioztán óromániai híreket hagyv'% meg. Belpolitika. Jüianiu Le rétit inrisienbeli nyilatkozata még min­dig legélénkebben tárgyalt témája a belpolitikai életnek , A szó­banforgő' nyilatkozatot, olyan foimában, ahogy 3 francia lap közölte, most végre meglehetősen elkésve maga Manin határozottan megcáfolja az ellenzék 2 szerint^ sőt a nemzeti parasztpárt hivatalos lapja, a Dreptataa 31 e gyen est a Bratianu-kormány vakmer5 hanásitásának minősíti az esszét, a nyilatkozat mégis még mindig izgatja a kedélyeket, sőt a Cuvantul éj Uj &elet 1 szerint Bratianu Vintila miniszterelnök a régenstanécs elé is vitte azt* 0RSZ ^ ( ^ Í J^ ELTAR A máramarosi köz birtokosai/perrel kapcsolatos botrányt t»i, Maniunaki a nemzeti parasztpárt elnökének stelian lopestni ellen hangoztatott vádját,,melyről a tegnapi szemle már referált* ma az Adeverul és Ouvantul 31 is részletesen tárgyalj* A diákzavargások kulisszatitkairól, főleg a kolozs­vári rombolások kornányhatósági felelősségiről a ma érkezett l>upt3 30 hozza azt a szenzációs leleplezést., melyet erdélyi lapok erősen negcenzurázott közleményei alapján a tegnapi szomle röviden már em­iitette A bukaresti lap feltűnő leleplezését a mai budapesti lapok közül a Budapesti Hirlap,.Festi Napló és öjs^.g már részletesen ismer­teti itt tehát m'elrlözhető. Az Ui Kelet 1 Duca belügyminiszterhez kérdést intézett.hogy mi lesz a rombolások okozta károk megtérité-

Next

/
Oldalképek
Tartalom