Lapszemle, 1928. január
1928-01-19 [1334]
A Morgenblatt /!?/ ugyancsak arról ir, hogy a demokrata párt úgyszólván egységesen áll Davidovlca mögött a kétségtelenül megállapítható"., hogy Marinkovics és demokrata minisztertársai kényes helyzetbe jutottak, Keraénykörököen máris számolnak azzal, hogy Marinkovics kilép a pártból Más oldalról viszont azt hiszik,, hogy Marinkovics minden tekintetben aláveti r.agát pártja utasításainak. Hogy Dávid ovi csók éa Marinkovicaék között nincs mg az összhang* kitűnik abból is hogy Htarinkoviosék tudtára sem adták anyapártjuknak a kormányban beállott vált o zás t } a tűi ért Davidovicsék előbbieket erős szemrehány ás okkal il lettek A Yreme szerint a kormányrekonstrukció C3ak azt célozta,hogy a demokrata miniszterek helyzetét megkönnyítsék a kongresszuson. A lap szerint a kormányban bekövetkezett változás a demokrata mijiiszterek • tudtával törtónt. A lap optimisztlkusan itéli meg a helyzetet és a koaliciót fenyegető szakadást átmenetileg elhárítottnak tekinti a belügyminiszter személyében történt változással A lap szerint számolni lehet egy szélesebb rekonstrukcióval,amennyiben Vukicsevics ily módon akarja helyzetét a radikális klubban megerősíteni. Megjelent a radikális párt Pasios-frakeiójának szócsöve "©slobod* jene* cimen. A lap már első számában hevesen támadja a kormányt,kriti~ zalja Vukicsevicset mint a reakció vezérét, A parlamentarizmus védelmé ro a parlamenti pártokat tömörülésre szólítja fele M a i* y a r o r s z á.„g A szentgotthárdi eset iránt csökkent az érdeklődén. A Vreme illusztrációkkal mutat rá a szerb államot Magyarország és Bulgária felől fenyegető veszélyre.. Az illusztráció éle azonban vukicseviea ellen ia irányul,aki a fenyegeti veszély ellenéra nyugodtan vadászgat Belgrádon kivti.1 7-^7