Lapszemle, 1928. január

1928-01-17 [1334]

meginduljon, • A kátholikus centrum-párti "G•ermania ,, /Í5-24/ közgaz­m—•«».«• — — — - —• dasági rovatában bécsi G.I.-levelezőj ének táviratát közli a magyar hadikölcsön valorizálásáról. Eddig a magyar kormány - úgymond •» min­den a magyar hadikölcsön valorizálására irányuló kivánság elől elzár­kózott. E kormány ezt az állásfoglalását azzal indokolta, hogy még a legcsekélyebb valorizáció is veszélyeztetné az államháztartás egyensu_ lyát és különösen nem j öhet tekintetbe a Népszövetségi kölcsön lebonyo­lításai előtt. Az a hatalmas roham, amely a valorizálást vita alkalmá­val a képviselőházban a kormánynak ezen álláspontja ellen éppen a . kormánypárt köreiből indult meg, akik a hadikölcsön figyelmen kivül ha­gyását a nemzet becsülete ellen való vétségnek mondották, elérte azt, bogy a pénzügyminiszter javasolta, hogy az erre vonatkozó szakaszt, a mely a nemvalorizálást mondja ki, küszöböljék ki a pénzügyi javaslat­ból, hogy ne teremtsenek törvényes prejudiciumot, amely gátolhatná a hadikölcsön későbbi valorizálását. Ha tehát ezúttal a kérdés nyitva marad, igy mégis azzal kell számolni, hogy a Népszövetségi kölcsön le­bonyolítása után valorizáltatni fog a magyar hadikölcsön. A kormánypártban levő ellentétekről ad hirt a "Frankf. Ztg." /14-37/ budapesti h-távirata, jelentvén, hogy ezek az ellen­tétek néhány nap óta lényegesen kiéleződtek, amennyiben a kormánypárt ezámos tagja nyilvánosan követel változást a belpolitikai orientáció­ban, Bethlen gróf hivel szigorú intézkedéseket kivannak az elégedet­lenek ellen. Itt hirt ad a kormánypárti újság- és egyéb nyilatkozátok­ra vonatkozó pártelnöki tanács határozatáról és megjegyzi, hogy da­cára e szinte diktatórikus rendelkezéseknek, a kormánypárt tagjai kö­zött mégis mindig nagyobb nézeteltérések mutatkoznak a választójog, a sajtószabadság és a numerus clausus tekint etében;, A hadik öles önök­ről és a külpolitikáról is ellentétek merültek fel és Bethlen gróf

Next

/
Oldalképek
Tartalom