Lapszemle, 1928. január

1928-01-16 [1334]

megjegyzéseként idézi a Magyarság cikkét, melyben azt mondja, hogy Szlovenszkőn egészen nyiltan beszélnek a cseh uralom bukásáról, ős en­nek terjesztéséhes Tuka Béla oikke nagyban hozzájárult> Kémf^OfidopáBt. A Benes-féle Cseszké Szlovo /14/ szerint a kassai rendőrség Papp Samu nyíregyházi illetőségű embert tartoztatott le, aki 1923,-óta a magyar hírszerző iroda javára dolgozott és Kromerizsben káplár volt, Papp, aki festő,bevallotta a terhére rótt bűncselekményt. A rendőrség most a társai után nyomoz* A tót néppárt azpnositotta magát Tuka Bélával , A tót néppárt Rózsahegyen január 12*-én tartott végrehajtó bizottsági ülésén Hlinka András hangsúlyozta, hogy Tuka cikke jogböl­cseleti értekezés, amelyet aszerint kell megítélni, mily hasznára lesz a pártnak és a nemzetnek, A néppárt a pittsburgi szerződós és a turóc­szentmártoni deklaráció dccenniummának megünneplésőre készül, s ezzel a szerződéssel áll,vagy bukik s nem nyugszik mindaddig,mig annak elveit nem iktatják alkotmány-törvénybe, A mártoni deklaráció a Magyarország­tól való elszakadás kifejezése volt és megfogalmazása ezt a szellemet tükrözte. Jelentőségéből mit sem vészit azzal, hogy megváltoztatták, mert e változások' nagy ellentmondásban vannak valamennyi tót érzésével és gondolkodásával, Tuka cikkének nincs forradalmi tendenciája, amidőn a mártoni deklaráció tartalmát a tanácskozások szelleméhez akarja al­kalmazni ős részünkre való jelentőségét kívánja megállapítani» A tót néppárt helyt áll a tót nép jogaiért, amelyeket megvédte a csehek el­len anélkül azonban,, hogy elhagyná a törvényes rend útját* Nem a nép­párton fog raulni, ha ez a küzdelem kizökken a törvényes keretből* Ami pedig Tuka személyét illeti - jelentette ki Hlinka Prágában az il­letékes helyeken kijelentettem, hogy vele mindannyian azonosítjuk na~ gunkat, Az ő bukása valamennyiünk bukása volna 2 Tuka jó hazafi, jó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom