Lapszemle, 1928. január
1928-01-12 [1334]
kálja a nettunoi konvenciót. A lap cikkében rámutat arra, hogy a rappallói szerződés semmi előnyt nem hozott SHS«nek, mindezért pedig Pa" sicsot ls Nincsicstt hibáztatja. Illegális szövetségnek mondja Olaszországot, amely annak idején Ígéretet tett arra, hogy tiszteletben tartja a trianoni szerződést, evvel szemben az olasz sajtó a leghevesebb támadásokat intézte a kisentente ellen s minden esetben diplomáciai támogatást nyújtott Magyarországnak, amelynek minden törekvése a trianoni szerződés revíziója volt. Illoyalitást lát az Obsor abban is, hogy Mussolini tavaly baráti szerződést kötött Magyarországgal, amely Bethlen nyilatkozata szerint az első lépés a békeszerződés raviziója felé. Mussolininak SHS-söl és Magyarországgal kötött szerződései között a lap áthidalhatatlan ürt lát. Hasonlóan vélekdeik a lap a tiranai szerződésekben, valamint Olaszországnak Bulgáriával szemben tanúsított eddigi Magatartásában is, amely korántsem egyezik a neuillyi szerződésben vállaltakkal. Vádolja 01 aszarszagot , a reviziós törekvések nyilt támogatásával. Az Olaszországgal kötött szerződés mérlegét ezek után negatívnak látja a lap és ezért céltalannak és szükségtelennek tartja az Olaszországgal kötött szerződések lejáratának megbosszabbitását , annál is inkább, mert ennek ellenértékéül a beogradi kormánynak ratifikálni kell a jugoszláv érdekeket mélyen séx* tő nettunoi szerződést. A Morgenblatt /lO/beograai forrásbél közli, hogy Olaszország elfogadta Szerbia ajánlatát és meghosszabbította a kért állán közti szerződés lejáratának napját /1928. jul. 27./A megegyezés létrejöttének nagy fontoíságát a lap abban látja, hogy evvel elejét vet" ték afltnak, hogy Olaszország és SES közti viszonyban további feszült ség álljon be. Beogradi diplomata körökben bizonyos fokú tartózkodással fogadták a szóbanforgó megég jezés lét re jött éhek hirét, melynek