Lapszemle, 1928. január
1928-01-10 [1334]
tart Szanatóriumok csakis ezen a területen legyenek épithetők. Ilyen természetű nyilvános intézmények részére az államnak kisajátítási joga legyen, A tilalmi területen központi orvos fogja az ellenőrzést végezni, A tilalmi területen lévő szanatóriumoknak 6 éven belül el kell helyezniük intézeteiket, vagy üzemüket át kell alakitaniok Mind ennek szükséget Tiszo minister azzal indokolja, hogy az idegenforgalmat el kell választani a nyilt tuberkulózisban szenvedő betegektől, továbbá azzal, hogy a szanatóriumok és más tüdőbetegek által látogatott tátrai intézraények egészségügyi berendezkedését szabályozni kell, A Szepesség és az egész Tátravidék - a Prágai Magyar Hirlap /4 '8/ szerint - élén Kitsch Andcrral.a Zipser Deutsche Patrei képviselőjével nagyszabású akciót kezdett a javaslat rendelkezései ellen, mert iparának, valamint kereskedelmének elsorvadása után most már egyedüli bevételi forrásának és kereseti lehetőségének; a tátrai 03 tátravidéki idegenforgalomnak a veszélyeztetését látja., Nitsch képviselő ez ügyben nagyobb emlékiratot nyújtott át Tiszo mini3ternek, melyben kifejti, hogy a törvényterve zet megvalósítása esetén n Tátra nagy jövedelmet hozó idegenforgalma nagy arányokban fog csökkenni, miáltal a tátrai fürdők jövője is veszélyeztetve van, ' S yehla min ist erelnök az iparospárti Reforma szerint már teljesen felgyógyult ós e hét folya mán elfoglalja hivatalát. A lap megjegyzi, hogy Svehla ministerelnök visszatérésétől 30k függőben maradt akturilis kérdés elintézése várbátó ANárodni listy/8/ szerint főleg a lakáskórdós ós a szociális biztositás reformja a legsürgősebb e kérdések között,, Karinthy Frigyes el őadásokat tart Szlovenszkón* A kassai Kazinczy-társaság és a Voggenreiter könyvbarátok köre meghívására Karinthy Frigyed előadásokat fog tartani Kassán,Pozsony ban, losonczon s Érsekújvárt, Híéván stb,, amelyeknek pontos dátumát rövidesei fogjak megállapítani- /A Nap.8,/