Lapszemle, 1928. január

1928-01-05 [1334]

tüntető menetben munkát merészeltek követelni, a tűzoltók vizi­fecskendökkel zavarták szét őket,, ^gyébbként is a román csend&rnak és rendőrnek hivatásos gondját képezi^ hogy " megfelelő brutális módon meggyőzze a munkás okát, hogy a törvények nem a fajta jukbeli buta alakok számára vannak** Ilyen körülmények között csak maguk a munkásszervezetek gondoskodhatnak valamelyest tagjaik támogatásáról, amire nézve jellemző, hogy 1927-ben a befizetett tagjárulákok 40 %át fizették ki segélykép a munkanélkülieknek,, nem is beszélve a betegség cimén kifizetett segélyekről*Igen ám, de most a munkás­szervezetek léte is mAr veszélyben forogd minthogy a közmunkaügyi, illetve népjóléti miniszter csak nemrégiben indított meg egy akciót a szakszervezetek bírósági feloszlatása erdekében azzal az indokolás­sal, hogy ezét csak osztályharcot jelentenek. Hyformán aztán a romániai munkásság helyzete politikailag is a legsiralmasabb, A Bra­tianu-féle diktatórikus liberális uralom suly*.t min din téren érzikr Még a hirhedt romániai országos választások eddigi történetében sem esett meg az, ami a legutóbbi válásztásokon^ hogy bár a szocialista listára közel 50.UCQ szavazat esett, a szocialistáknak egyetlen képviselőjük sincsen a bukaresti parlamentben*, Hadfelszerelési programmot dolgozott ki Anghelescu had­ügyminiszter a Ouvantul 2 szerint* A pro gramm 10 év leforgása alatt kívánja a szükséges nívóra felfejleszteni a román hadsereget.,ugy fegy verzet ,mint egyébb felszerelés tekintetében s az ezzel járó költsé­geket szintén 10 évre tervezi elosztani az állami költségvetés kére­téb en*

Next

/
Oldalképek
Tartalom