Lapszemle, 1928. január

1928-01-05 [1334]

B e 1 ü a vek. Az osztrák parlament számvevőszéki bizottságában Eienbück dr. pénz­ügyrainiszter tegnap hosszabb beszédet raendott, tdcl^ben a gazdasági helyzet bon mutatkozó javulással és különösen a pénzügyek alakulásával foglalkozott. Danneberg szociáldemokrata képviselő szóvátette, hogy az előirányzott összeget a rendőrségnél három ós fél millió siílinggel túllépték, aminek szorinte a bécsi rendőrigazgütóság az oka, amely hir szerint valóságos erődítménnyé épiti út a rendőrigazgatoságnak a Schot­tenringen levő épületét és annak pincéit várak mintájára erőaiti meg. Danneberg továbbá kifogásolta, hogy a folyó évben két, esetleg ^íárora pánoólautót fognak beszerezni a bécsi rendőrség számára. A íJIfunda/ö/ irjá, hogy a jelek szerint a parlament két hónapon belül - ameddig a költségvetési provizórium szól - nem fogja megszavazni a költségvetést és ez okból a konsány főleg az ellenzék vezetőivel tárgyalásokat akar kezdeni egy Munkaprogramra létesitése céljából, A Neues Yfr. Tagblatt /esti 3/ közli,hogy pontos száraitáaok szerint az laegénfogalom Bécs­nek az eltailt esztendőben tninimúlisan 40 millió- silün^ tiszta jöve­delmet hozott. Ugyancsak a Ileues V, r r. Tagbl. /est* 3/ reprodukálja a *Peutsche Diplomátiache Korrespondenz* válaszát a (riornale d*Itália egy cikkére* melyben ez a német sajtót barátságtalan magatarással vá­dolta a déltiroli kérdésben. A német lap kifej ti,hogy csak a német nép egyértelmű állásfoglalásának adott kif ejezést ,raelyre a faji kap­csolaton kivül az emberi Összetartozás érzete is kötelezte. A német lap örömei üdvöz ülné, ha fordulat állna be a dóltiruliakkal való bánás­mód tekintet ében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom