Lapszemle, 1927. december
1927-12-24 [1333]
k "Petit Párisién" munkatársa előtt pedig kijelentette, hogy szükség esetén Károly herceghez fordul a parasztpárt, vagy pedig kriztár-s-. ;: kiált ki. A romániai közállapotokra jellemző az a bukaresti hlr, hegy i "Cuvantui" értesülései szerint az államvasutak -pénztárai teljesen, üresek ésmég a tisztviselők fizetésére sincs elegendő péna* A román ao•'ÍZcli bank megtagadta a hitelnyújtást é3 mindössze 12milliő leit hajlandó f oly ősi tani a vasút részére. Ezért a CFR bazüntette az összes számlák kifizetését„ A "Budapesti iíirlap" és több reggeli lap közli a szófiai jelentést* amely szerint Trifon bolgár publicista Európa közbelépését követeli a Romániában történtek miatt* mert bebizonyosodott, hogy Románia nem tudja igazgatni azokat a terül eteket* amelyeket neki juttattak, A következtetés nem lehetmás, mondja a bolgár publicista-, mint hogy revizió alá. kell venni a békeszerződéseket.« A budapesti kereskedelmi iparkamara pedig a világ kereskedőihez fordul s azt kéri, hogy a világ Összes kultúrál lámáinak kereskedelmi kamarái is nemzetközi értekezleten foglalkozzanak íz erdélyi ft logatásokkal és szögezzék le álláspontjukat, hogy minden politikai okfc bői történt.^ s a fosztogatásokért ós rablásé irt és egyébb károkért az illető állam teljes mértékben Ígyen felelős,. Lórin Popescu a román diákszervez etek vezére a bukaresti had birósági tárgyalás során a nagyváradi diákkongresszus céljáról és zavargásokról beismerte, hogy a kongresszus célja főként az volt,hogy tüntessenek ^agyararezág ellen, s hogy Magyarország határán megmutassák Magyarországnak, hogy a mai határ végleges, jelenti a "Budapesti Hirlap" berlini tudositója , S tudósitás szerint Lórin Popescu kijelentette, hogy .iem igaz., hogy a kongresszust a kormány sok miílióv finanszírozta, A diákok a külügyminisztertől 1CC.0CC lelt kaptak és 30,000 leit Ígértek nekik, de azt nem kapták meg, valamint azt s 0,000