Lapszemle, 1927. december

1927-12-19 [1333]

kedelmi szerződések lénygesen hoz zájáraitok a kerededelem fokozá­sához, megbeszéli a tőzsdei helyzetet, a magyar áll amvaaut dc beru­házásait, végül pedig az államháztartást, megemlítvén, hogy a költségvetés teljesen a lsgjöbb alapokon nyugszik, ugy hogy az állanháztartás egyensúlya a jövőre is biztosítottnak látszik. KI SÍNT EH 7 1, A Tagi, Rundschau" A6-586/ prágai híradása szerint a Németország és Cseh-Szlovákia közötti vízum megszüntetése, amely január elsejére volt tsrvbevéve, kb. 3 hónappal tolódik el, mert ebben az évben a parlament nem tárgyalja már az utlevól-törvényt. ií ed inger cseh-szlovák szenátornak Benes külpoliti­káját élesen biráló kijelentéseit a Tagl.Rundschai" A6-586/ szin­tén ismerteti, A c seh-szlovákiai "iskola-autonomiáról M kedvezőt­len prágai tudósítást közöl a nagynémet "Deutsche Igsztg. " /16-592/ arra utalván, hogy a német többségi pártnak a cseh kormányba való belépése óta a szudetai német nép azt a reményt táplálta, hogy az iskolaráblás, a csehek által a szudetai területen kilenc év óta űzött lélekrablás véget fog érni. Hodzsa ur, a közoktatásügyi mi­niszter a csehek és németek közötti kibékülés Sokat emlegetett jö­vendő embere, a Benes iitódlására igényt tartó, sokszor - ós sokszor igért a németeknek iskola-autonómiát. Majdnem egy évig minden az Ígéreteknél maradt , egy ideig azután minden elcsendesedett róla, most pedig Bodzsa ur bejelenti az iskola-autonomiát. iíóg nem fekszic előttünk a kormánytervezet hivatalos szövege, azonban a cseh sajté már amyi részletet közttl-* ».hogy már képez alkothatunk erről az "is­kola-aut onomiáx&'" és ez a kép súlyos csalódást hoz. A "Germani a" /L5-584/ nécsi'G. I. -levelezője beha­tóan isnerteti a jugoszláv költségvetést, jelentésének bevezetésé­ben kiemelve, hogy azt, hogy milyen fontosságot tulajdonítanak Ju-

Next

/
Oldalképek
Tartalom