Lapszemle, 1927. december

1927-12-17 [1333]

kat iskola/ nyitottak meg meg, dacára hogy egyetlen cseh gyermek sincs e községekben, A német kormánypártok lépéseket tettek, hogy ez iskolák melyekben német gyermekek tanulnak, bezárássanak. Azonban egynehány cseh szövetségi hivatalnok ugylátszik nagyobb ur, mint a németek, kik w hatal~ mon* vannak, mert a két cseh iskola ugy létszik továbbra is nyi$va marad-? Medinger szenátor a csehszlovák külpolitikáról cimmel a Prager Presse /lö/ vezércikkben foglalkozik a szenátornak a büdzset-vita alkalmával ejtett külpolitikai kritikájával* A lap negjegy­zi, dacára párthovatartozásának megváltoztatása miatt Medinger nem vál­toztatott nőmet nemzeti nézetein* Nyilatkozatait hallgatagon lehetne fel­venni, ha nem arról lenne szó, hogy dr, Medinger ugy beszólt, mintha az egész párt nevében beszélt volna, oly párt nevében, mely tagja a kormány­koalíciónak, A szenátor kijelentései nemcsak dr, Benes nézeteivel, hanem az összes eddigi konaányok nézeteivel és irányzatával is ellenkeznek-. í Dr, Medinger egy kormánypárt nevében a csehszlovák szabadságharcot egy elhibázott Benes-fóle megoldásnak minősítette, szóval más szavakicai azt 8karta bebizonyítani, hogy a csehszlovák köztársaság kialakulása hiba volt, A csehszlovák külpolitika az állam megszilárdítása érdekében ter­mészetesen azokkal a középeurópai államokkal jött barátságos viszonyba 1 ? amelyekhez az uj körülmények természetszerűleg fűzték ós igy született meg a kisantant^ Dr, Medinger ugy tartja, hogy ez rossz politika volt ós hogy a csehszlovák külpolitikusok okosabban tették volna, ha nem azokhoz az államokhoz pártolnak, kik középeurópában az uj rendet szervezték,ha­nem azokat faképnél kelletett volna hagyni ós azokkal társulni, kik a csehszlovák állam ellen voltak* Dacára, hogy Medinger szenátor mint kor­mánypárti képviselő beszélt, nem a coehszlosták érdekeket tartotta szem­előtt, hanem megmaradt 7 év előtti német nemzetiségi álláspontján,vagy is

Next

/
Oldalképek
Tartalom