Lapszemle, 1927. december
1927-12-16 [1333]
a szászok arra az esetre, hogy ha a romén kormány nem teljesiti az iskolai államsegélyre vonatkozó kérésüket , panas^za^l j^J^I^ a Népszövetséghez. Ezt utóbb a szászok parlamenti vezére / egy. ugyancsak az Ade ve rulnak'adott és a szemlében ugyancsak ismertetett nyilatkozatban megcáfolta ugyan, de nagyon is óvatos formában. E cáfolat ellenére az Adeverol mai cikke mégis igen komolynak tartja a szászok népszövetségi fenyegetőzését, mert hiszen tulajdonképpeni vezérük, Brandsch Hidolf november 3-én cikket is irt err51, melyben nyíltan be jelentett e: "menjünk Genfbe] a Aüóta pedig állandóan sző van erról , hol itt,hol ott, sőt azóta az összes németországi lapok, köztük pl. maga a félhivatalos Tagliche Hundschan november 11-iki száma is , állandó támadásodat intéznek Hománia ellen, az itteni német kisebbség hely~ete miatt f Pedig - véli az Adeverol cikkírója - a szászoknak az államsegélyre vonatkozó kérelme teljesen alaptalan. Igaz, hogy egy 3648 -as magyar törvény biztosította nekik ezt az államsegélyt és a magyai uralom csakugyan fizette azt nekik, de nem szabad elfeledni, hogy Hománia helyzete ebben a tekintetben más, mint Magyarországé . Magyarországon ugyanis csak a felekezetek, községek és különboaő intézmények tartottak fenn iskolákat, de nem maga az *llam/ ? /, Hománia viszont állami' iskolapolitikára van alapítva. Különben is csak a saj^t oktalan fényűzésüknek köszönhetik a szuszok, hogy iskoláik siralmas anyagi helyzetbe kerültek és rá vannak szorulva egy államsegélyre. Mert tisztába fényűzés az, hogy a mindössze 230,000 főnyi hívővel rendelkező erdélyi szász lutheránus egy Irt z