Lapszemle, 1927. december

1927-12-14 [1333]

sok súlya 'vaui,követőinek a sTárna is igen kevés- A közelmúltban ő is a nemzeti parasztpárt felé orientálódott, ugy hogy ez az ellen­zéki csoport ma a Maniu-Jorga kettős név alatt szerepel. Az előbb emiitett pártvezér erejét és politikai befolyását különféleképpen értékelik* Bratianu ás Aavarescu külön-külön igen jő és megbíz­ható politikai vezérkarral rendelkeznek, Maniu ellenben,amint a jelekből következtetni lehet a hátamögött álló nagy tömeg ere­jéb»bizik • Ma az a helyzet, hogy kát nagy politikai párt áll szemben Romániában, egyikrészről a liberális,másik oldalról pe­dig a nemzeti parasztpárt. A nenzeti parasztpárt ereiével szem­ben Vintila Bratianu helyzete tagadhatatlanul kényes ás ingadozó ás est aokumentólta az is, hogy sietett a béke olajágát meglobog­tatni Maniuék felé. Ha kormányon akar maradni, ugy két raethodus között választhat.Vagy folytatja elhunyt fivérének vaskezü tak­tikáját, vagypedig a nemzeti parasztpárt iránt koncillians szelle­mű politikát inaugurál, libben az esetben kénytelen lesz több olyan politikai eszköz használatáról lemondani,amelyek Jonel Bratianu uralmának jellegzetességei voltak, ugy mint az állandósított hadi ­állapot, a hadi törvényszékek és a kíméletlen cenzúra, 'mde a nemzeti parasztpárt nem fogadta be a Bratianu által felröpített fehér békegalambot, makacsán ragaszkodnak a liberális kormány távozásához ás hangsúlyozzak, hogy készek bármikor átvenni az uralmat, a vele járó felelősséggel együtt Ha kell a végsőkig menő harcra is készen állanak. ±z a hangoztatott végsőkigmenő harc azonban a tudósító szerint vértelen küzdelemnek ígérkezik Avaresca pedig a régi tábomck nyugodtan figyelik az összecsapás ás kész

Next

/
Oldalképek
Tartalom