Lapszemle, 1927. december
1927-12-12 [1333]
•lőtt a restaurálást legitimista értelemben végrehajtjuk. Elsősorban is a külső hatalmakkal szemben a restauráció első ténye a trónfosztó törvénycikk érvényen kivül helyezése volna, mert ez a törvény, bár kéyszer szülötte, de erről azt mondani, hogy nem bir" jogi érvénnyel 11 nem lehet, de nagyon veszedelmes volna köztudatba vinni azt, hogy bizonyos törvények, melyek sokkak meggyőződésével ellenkeznek, egyszerűen nem létezőnek tekintendő. A második lépés az uralkodóházzal való megegyezés az osztrák császári trónra vonatkozó igényt illetőleg. A magyar nemzet a legitimista táborba csak akkor lesz egyesíthető, ha ai uralkodóház ausztriai igényeiről lemond és hajlandó magát csupán magyar nemzeti dinasztiának tekinteni. Mi a personal unio-igáreteket illeti Berzeviczy nyíltan kimondja,, hogy tiszta personal unió nem léte zik és a svéd -norvég példa bizonyságára hivatkozva kijelenti, hogy az sokáig fenn nem tantható, már pedig egy reálu&ió közösségét a magyar nemzet visszakívánni sohasem akarhatjuk s csodálja, hogy olyanok,akik a háború előtt a teljes függetlenség álláspontján állottak, most mikor a viszonyok megszabadítottak az Ausztriával való Üapcsolattó;,oly könnyen nyugosznak beié annak megújulásába, 3 már pedig Cnenkaiaagyar&r* szág, de még a helyreállított Nagymagyarcrsságriíik a csonka Ausztriával való reáluniója is csak. Magyarország gazdasági terheit növelnéd • volt Monarchia minden nagyhatalmi előnye nélkül* már pedig; a volt Monarchia nagyhatalmi állásának restaurálása olyan álom, amelyben a legitimisták is alig hihetnek. Végül tisztázandó kérdésnek mondja lerj&e* viBzy, hogy az esetben, ha a 15 éves Ottó királyfi még kiskorúsága ideje alatt foglalja el ősei trónját Magyarországon, akkor a választan dó régens megválasztását nem lehet csupán az uralkodócsaládi tanácsra bizni.-