Lapszemle, 1927. december

1927-12-01 [1333]

sére törekedhetik. A lap annak a véleményének ad kifejezést, hogy Len­gyelország szomszédai agylátszik, v ezt az állapotot tartanák a béke raegza­carásának. Ugyanez a lap következő számában a Nemzetek Szövetsége ré­szére ir hangulatkeltő cikket, mondva, hogy miután Lengyelország csak a béke megerősítésére törekszik, könnyű dolga lesa Genfben. Az Epoka /%9/ leközli a lengyel kormánynak a külhat almákhoz e tárgyban intézett jegy­zékét. Korábbi /28/ száma pedig arról hoz hirt, hogy Valderaarasa egy kon­centrációs kormány létesítése iránt kezdett tárgyalásokat. A Gazeta Warszawska íoranna /28/ arról értesül Moszkvából,hogy Csicserin állása ia megingott már* ártót az is mutat, hogy nem tudta megmer teni egyik barátját, akit az ellenzékhez való húzással gyanúsítottak. Az Ilastrowany Kurjer Codzienne /S9/ párisi tudósítója szen­zációs cikkét közli, mely szerint granolaorszagban a nemzeti kisebbsé­ gek bizottsága alakult meg . Résztvesznek ebben Blszász, Bretagne éa Coral ca autonoüűista pártjai. Francia lapok alapján közli ezek működését és tö­rekvéseit ós azt mondja,hogy szeptember 12-én ezen pártok vezetői közös megbeszélést tartottak és ott alakították meg a "Cotnité Central des Mi­Morites Nationales de Francé *-t. Erről a francia lapok még nem akarnak tudni, legalább is ne» irtak róla, holott a bizottság már erősen dolgo zik a további szervezkedésen. Közvetlen veszély természetesen nem fenye­geti Franciaországot e részről,kellemetlenséget azonban fog okozni. Krónika. Az Ilustrowany Kurjer Codzienne /dec.l./ hosszasan leírj a hogyan zaklatják a cseh hatóságok a karwini lengyeleket. A községi vá­lasztásokon a lengyelek többséget kaptak és Guziur Tivadart választot­ták meg polgármesternek, űrre a cseh hatóságok Guziurt áthelyezték egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom