Lapszemle, 1927. december

1927-12-07 [1333]

beszédekből egy készülő olasz-görög barátságra következtetnek^amely Olasz­országnak a Balkánon való megerősödését célozná* AZ Obzor s amely 3-ikl szá­mában még megelégedéssel közli a görög hivatalos kommünikét,amely szerint a zantei ünnepségek csupán az olasz és görög nép barátságát dokumentálják ? 5-iki számában már arról ir^hogy özek az ünnepségek túllépték egy irodal­mi ünnepség kereteit 3 abban az olasz-görög közeledés megnyilvonulá­sát látja t ,Baráti közeledésnek uinősiti ezt az irodalmi ünnepet a Morgenblatt /3/ ia c > Kedvező hatást láltotl ki Ljancaev bolgár kormányelnöknek a szobranjébem mondott ama beszéd e^ amelyben Bulgária külpolitikai helyzetével foglalkozva többek között azt mondta^ hogy Bulgária min­den törekvése odairányuljhogy összes szomszédaival jó viszonyban él­je rW K r ó n i k a . A szerb cionisták szövetsége Szabadkán tartotta meg ez évi kongresszusát,amelyen a kormány és a hadsereg is képviseltette) magát. A cionista szövetség elnöke megnyitó beszédében rámutatott a kormány rokonszenves magatartására,amelyet a cionista mozgalommal szemben ta­nusitott s ezért a szövetség hálából Péter királynak szobrot emel Pa­lesztinában, A szövetség zágrábi főmegbizottja beszédében hangsúlyoz­ta^ohogy Palesztina munkája nem koloniália s hanem egy uj hazának az alapitásaV A kongresszus táviratilag fejezte ki hódolatát a királynak a biztosította a zsidóság hűségéről., Magyarország „ Serédy Jusz tinján p rimáal kinevezéséről ad hirt a Hrvat /4/ budapesti ferráa alapján*

Next

/
Oldalképek
Tartalom